Díjazták a legszebb kerteket
Székely Antal települési képviselő, a Humán Bizottság elnöke köszöntötte elsőként szombaton "A legszebb konyhakert" címmel meghirdetett verseny résztvevőit, helyezettjeit a Tájházban, amely esemény hagyományosan az oroszlányi Falunap programsorozatába illeszkedik.
Élő hagyományőrzés
Főzőverseny nyitotta szombaton a hagyományoknak megfelelően a XXVI. Oroszlányi Falunap programsorozatát, amit több mint egytucat esemény követett a nap során.
Az édesapákért imádkoztak
Az édesapákért imádkoztak hétvégén országszerte az 1Úton nemzetközi zarándoknap résztvevői, amelynek keretében szombaton egy csoport Oroszlányból is útnak indult.
Egyházi ünnepnap
Augusztus 15-e Mária
mennybevitele, magyar nevén Nagyboldogasszony napja, egyben Magyarország Mária
oltalmába ajánlásának emlékünnepe.
Alig 17 óra alatt újabb 6 ittas járművezető fogtak a rendőrök
Ezúttal a tatabányai, kisbéri, dorogi és az oroszlányi rendőrök intézkedtek
az ittas sofőrökkel szemben.
Balkezesek világnapja
A balkezesek világnapján – amelyet először 1976. augusztus 13-án tartottak
meg – a „világ legnagyobb kisebbsége” hallatja a hangját. A világnap célja, a balkezesek társadalmi beilleszkedésének elősegítése és a balkezesség elfogadtatása a jobbkezesek társadalmával.
Újrahasznosítás a környezetvédelemért
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) tagjai egy új tanulmányban figyelmeztették az emberiséget, hogy küszöbön a klímakatasztrófa. Ahhoz, hogy ne sodorjuk bolygónkat a pusztulás felé, mindannyiunknak cselekednie kell. Minden egyes ember apró, de annál fontosabb lépéssel segíthet megmenteni a Földet.
Megújul a Bányászati Múzeum
Oroszlány Város
Önkormányzata és a LÜN Kft. mintegy 637 millió forintos uniós támogatást nyert
el a TOP-1.2.1-15-KO1-2016-00008 azonosító számú projekt megvalósításához,
amelynek keretében az Oroszlányi Bányászati Múzeum és környezetének fejlesztése
valósul meg.
Harmadik körös oltások Komárom-Esztergom megyében
Komárom-Esztergom megyében is
megkezdődött a bentlakásos szociális intézmények lakóinak és dolgozóinak
harmadik körös oltása.
Élménypark a múzeumban
Ünnepi eseménynek
adott helyet szerdán a majki Bányászati Múzeum, ahol felavatták a Bányász
Tematikus Élményparkot.