Hamvazószerda
Nevét onnan kapta, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett. Ez az úgynevezett hamvazkodás.
Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik.
A II. vatikáni zsinat óta – a nagypéntekkel együtt – szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, ekkor csak háromszor szabad enni, és mindössze egyszer jóllakni. A negyvennapi böjtnek is nevezett nagyböjt hamvazószerdán kezdődik és nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a böjt nem elég, az önmegtartóztatást egyéb tekintetben is gyakorolni kell.
A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve „semmihét”, „csonkahét” volt, a hamvazószerda utáni csütörtököt pedig Magyarországon „torkos csütörtöknek” is nevezték. Ezen a napon ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás kötelező volt, hogy elfogyasszák a farsangi maradékot.