Páduai Szent Antal (1195–1231) nem Itália, hanem Portugália szülöttje volt. Eredetileg nem Antalnak, hanem Fernandónak keresztelték, nevét akkor cserélte le, midőn végképp az apostoli szegénységet választotta, és Remete Szent Antalt jelölte ki példaképének. Pályafutását ágostonos szerzetesként kezdte, és utána lépett át a ferencesekhez. Halála után tíz hónappal már szentté avatták, és máig a katolikus egyház egyik legnépszerűbb szentje. Merthogy a szegények védelmezője. Nagy szükség van az ő csodáira, hiszen szegény emberből mindig sok van, és meglehetősen sokan rettegnek az elszegényedéstől is. Az egyház nem pironkodik, ha nevében kér: Szent Antal perselye ott található minden katolikus templomban.

Nevezetes vándorprédikátor is volt. Nem is akármilyen feladatokkal bízták meg. Előbb Marokkóba küldték, majd az eretnek katharokat és a valdenseket kellett volna észhez téríteni francia földön. Páduában (vagy Padovában) tömegek tódultak, hogy izzó szenvedélyű, látványos képekben tobzódó és erkölcsnemesítő beszédeit meghallgathassák. Örök ellenfelek békültek ki, tolvajok, rablók adták vissza az ebül szerzett holmit, uzsorások mondtak le a jogtalan, túlzó kamatról. Állítólag még az 1231-ben meghozott adóstörvény is neki köszönhető. Ez kimondta, hogy ezen túl az adós csak vagyonával jótáll a tartozásért, nem pedig személyével vagy szabadságával.

Egyházi hivatása és folyamatosan megújuló, de könnyű sikert nem ígérő munkája bölcs példázataként is értelmezhető. Miszerint az emberi természettel, például a kapzsisággal, a falánksággal vagy erőszakossággal való folytonos küzdelemnek még akkor is rosszak az esélyei, ha a legjobbak veszik fel a harcot a világ megjobbításáért.