Az állami televízió egész napos egyenes közvetítést adott az eseményről. Előző este a rádióban és a televízióban egyaránt felhangzottak az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökének az utolsó szó jogán elmondott szavai. A kommunista rendszert vezető Kádár János 1989. július elején ugyanazon a napon hunyt el, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentette Nagy Imrét és társait.

Nagy Imre 1953 és 1955 között, valamint az 1956-os forradalom alatt volt Magyarország miniszterelnöke. Hazaárulásért és ellenforradalmi tevékenységért koncepciós perben 1958. június 16-án halálra ítélték és kivégezték, Maléter Pál honvédelmi miniszterrel és Gimes Miklós újságíróval együtt. 1958 áprilisában végezték ki a forradalom miniszterelnökének titkárságvezetőjét, Szilágyi Józsefet, míg Losonczy Géza, a Nagy Imre-kormány államminisztere a börtönben halt meg 1957 végén.

A hajnali kivégzést követően Nagy Imre holttestét koporsóba tették és a budapesti Országos Börtön sétálóudvarán hantolták el, majd a betemetett gödörre limlomot hánytak. 1961. február 24-én kiásták a koporsókat, köréjük kátránypapírt drótoztak és átszállították a szomszédos Újköztemető 301-es parcellájába. Nagy Imre sírjára „Borbíró Piroska” nevét írták. A kádári diktatúra célja az volt, hogy a jeltelen sírba ismét elásott miniszterelnök nyughelyét senki ne ismerhesse. A titkos temetés helyszíne még a Belügyminisztériumban is feledésbe merült. A BM Vizsgálati Osztálya 1981-ben kezdett nyomozásba, de a sírok beazonosítására csak 1988-ban került sor.

A nyolcvanas évek közepétől a nemzetközi sajtó is felfigyelt a kérdésre: a növényekkel sűrűn benőtt 301-es parcella hátborzongató látványáról a The New York Times éppúgy tudósított, mint a BBC híradója. 1988-ban volt 56-os politikai foglyok létrehozták a Történelmi Igazságtétel Bizottságot. A szervezet június 5-i felhívásában követelte a kivégzettek méltó eltemetését. A TIB azt is kérte, hogy aki teheti, június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulóján helyezzen el egy szál virágot a rákoskeresztúri köztemető parcellájánál. A kerek évfordulóhoz kapcsolódva 3–400 fő jelent meg a temetőben, ahol Nagy Gáspár felolvasta betiltott versét. A temetőnél a politikai rendőrség még nem avatkozott be, a budapesti utcákon délután kibontakozó ellenzéki tüntetéseket azonban kíméletlenül feloszlatta.

1989 januárjában Pozsgay Imre államminiszter egy interjúban kimondta a Kádár-diktatúra legitimációját megkérdőjelező kulcsmondatot: „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés.” Az interjú lavinát indított el, a hatalom végül megengedte, hogy Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét méltó módon újra temessék. A sírok feltárásakor fény derült arra is, hogy a kádári hatalom miként bánt a kivégzettek holttestével. Kiderült és felháborodást okozott, hogy Nagy Imrét arccal a föld felé, egy jeltelen sírba temették el.

1989. június 16-án a Hősök terén negyedmillió ember vett részt a szertartáson, amely Nagy Imre és társainak rehabilitációját jelentette. Beszédet mondott a későbbi köztársasági elnök, Göncz Árpád, mint egykori 56-os, Vásárhelyi Miklós, mint a Nagy Imre-csoport tagja, Mécs Imre, aki az 56-os forradalmi ifjúság nevében beszélt, Rácz Sándor, a Nagybudapesti Központi Munkástanács egykori elnöke.

Nagy Imre mártír miniszterelnök 1989. június 16-i újratemetése számos generációnak mélyen bevésődött emlékezetébe. Volt, akinek egy hazug, elnyomó korszak lezárását, másoknak pedig egy új, reményekkel teli időszak beköszöntét jelentette ez a történelmi esemény.