Hír
2025. április 11.

Fenntarthatósági témahéttel formálják a jövő nemzedék szemléletét a Hunyadiban

Április 7-én kezdetét vette a Fenntarthatósági Témahét a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában, ahol az alsó és felső tagozatos diákok különféle programokon keresztül ismerkedhettek meg a környezettudatos gondolkodás alapjaival. A tematikus hét célja, hogy már kisiskolás kortól ösztönözze a gyerekeket a felelős gondolkodásra, és élményalapú tanulással vezesse be őket a fenntartható jövő építésébe.

„Mi már kilencedik éve neveztünk be erre a fenntarthatósági témahétre, ami egy egész Kárpát-medencét lefedő komplex program. Célunk, hogy a gazdaság, társadalom és környezet fenntarthatóságának lehetőségeit bemutassuk a gyerekeknek, és megtanítsuk őket jó döntéseket hozni” – fogalmazott Fehérvári Mónika, az iskola igazgatója. Hozzátette, hogy a központi programokon túl minden évben törekednek arra is, hogy helyi cégek és szervezetek közreműködésével színesítsék a kínálatot. Idén a Komáromi Önkéntes Szemétszedő Egyesület tartott komposztálással kapcsolatos foglalkozást, a Veolia pedig a víztisztítás és a műanyag újrahasznosítás témakörében szervezett interaktív programot.

A fenntarthatóság fontosságát hangsúlyozta Németh Gábor, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. vezérigazgatója is. „Ez a szemléletformálás már évtizedekre visszatekint az oktatásban. Az iskolának korábban is volt természetvizsgáló szakköre, amelyet cégünk jogelődje támogatott, és ennek a hagyománynak a továbbvitele a mostani témahét is. A gyerekek élményeken keresztül tanulhatják meg, hogyan tekintsenek felelősséggel a környezetükre” – mondta a vezérigazgató.

Április 9-én az iskola előtti területen a diákok fákat és sövényeket ültettek, szakemberek irányítása mellett. A program részeként a Vérteserdő Zrt. jóvoltából három fát, a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. támogatásával pedig 115 darab leylandi fenyőt telepítettek a hiányos sövénysor pótlására.

„Egyszerre szól ez a jelenről és a jövőről. Most ültetünk a jövő számára, ez egyfajta örökség, amit a gyerekeken keresztül adunk tovább” – emelte ki Szabó Dániel, a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. ügyvezetője.

A fásításban az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesület is részt vett, akik hársfákat ajánlottak fel az iskolának. „Egyesületünk célja a Vértes természeti és épített örökségének megőrzése, és ebbe a városi zöldfelületek fejlesztése is beletartozik. Ez a hét kiváló alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt tegyünk valami jót a környezetért” – mondta Boglári Zoltán, az egyesület tagja.

A fenntarthatósági hét így nemcsak szórakoztató és mozgalmas programokat kínált a gyerekeknek, hanem maradandó élményeket és szemléletformáló tapasztalatokat is.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek