A kormány 180 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét.
A kormány 180 nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét.
A vírushelyzetre való tekintettel, különféle óvintézkedéseknek eleget téve, két körben ugyan, de ünnepélyes keretek között elballagtak a Hunyadi Mátyás Általános Iskola végzős diákjai.
Az idei tanévben is megrendezte a Honvédelmi Szövetség a nagy sikerrel futó sorozatát, a Bátrak Ligáját, amely ezúttal Siklóson, Balassagyarmaton, Kecskeméten, Sárospatakon, Nagykanizsán és Körmenden hozott felejthetetlen pillanatokat.
Ismét meghirdette „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű pályázatát a Tesco áruházlánc. Immáron hetedik alkalommal írták ki a helyi közösségeket támogató pályázati programjukat, amelyen 381 szervezet pályázott a 61 körzetben elnyerhető 400, 200 és 100 ezer forintos támogatásért.
Az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár az idei évben is megrendezi hagyományos napközis táborait: a „Kalandozó” tábort, a két „Sajtkukac” tábort, valamint a hat „Családbarát cégek” táborait.
Az idei évben máshogy zajlanak a társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások kapcsán a lejelentési kötelezettségek és lehetőségek, változott többek között a támogatások kifizetésének időtartama is. Az alábbi összeállítás a legfontosabb változásokról szól.
A Gárdonyi Sportcentrumban 2020. június 12-én nyílt meg a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. beruházásában és az Önkormányzat által vállalt önrésszel elkészült felnőtt fitnesz sportpark.
Bár kormányrendelet még nem jelent meg a közművelődési intézmények és könyvtárak nyitásáról, az országban egyre több helyen oldják meg a könyvek, folyóiratok kölcsönzésének lehetőségét szigorú szabályok betartása mellett.
Oroszlány Város Önkormányzata a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 29/A.§ (5) bekezdés a) pontja alapján megindítja a tárgyban megjelölt elkészült tervezet munkaközi tájékoztatási szakaszát.
Munkaközi tájékoztató Oroszlány településfejlesztési koncepciójáról. A hivatalos dokumentumok a mellékletben találhatóak.