Még egy hét
Közeledik az idei év, egyben az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje: december 15-e. 3,75 százalékos kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a 2 százalékos kamatú Diákhitel2-t önköltséges képzésben résztvevők kérhetik, képzési díjuk kiegyenlítésére - áll a Diákhitel Központ közleményében.
Új nevet kapott az Ipari Park
Támogatta a „Tudományos és Technológiai Park” (TTP) cím elnyerésére irányuló pályázat elkészítését május végi ülésén az oroszlányi képviselő-testület, és erre a célra a 2016. évi költségvetésében 4,5 millió forintot biztosított.
Oroszlány sportja – félezer oldalon
Egykori és jelenlegi versenyzők, edzők és sportvezetők töltötték meg szerda délután a művelődési központ színháztermét, ahol a város sportjának elmúlt 90 évét idézték fel, s bemutatták azt a most elkészült, a témát feldolgozó, közel félezer oldalas kötetet, amelyet Magyar György szerkesztett.
Mikulás érkezett a dűlőbe
Tizenöt nehézsorsú családot hívtak meg a szociális szolgálat munkatársai szerda délután a Nyíres-dűlőben lévő közösségi házba, ahol a Mikulás és két krampusza várta a gyerekeket.
Mézes mesék
Több mint félszáz mézeskalács kompozícióval, adventi koszorúval és feldíszített fenyővel neveztek a 17. alkalommal meghirdetett nemes vetélkedésre, amelyet kedden délután ünnepélyes keretek között nyitottak meg a művelődési központban.
Erőfelmérés a búvárklubban
Nagy volt a gyerekzsivaj hétfő délután a városi uszodában, ahol az ORKA búvárklub fiataljai készültek évzáró felmérésükre.
Kétnapos Mikulás program Oroszlányban
Kétezer ajándék várja hétfőtől az Oroszlány Barátainak Köre nevű civil szervezet jóvoltából a város kisgyerekeit a főtéren feldíszített mikulásházban. De más meglepetésre is számíthatnak az apróságok, hiszen míg a fehérszakállú két napon keresztül, kedd estig fogadja látogatóit, addig ezren a közelben felállított kisvasútra is felpattanhatnak, - az adományoknak köszönhetően - ingyen.
Advent félidőben
Félidejéhez érkezett a város adventi programsorozata vasárnap. A második gyertya meggyújtását követően a Kále Lulugyi zenekar adott koncertet, majd a Kadarka társulat produkcióját követően lépett színpadra az est sztárvendége, Pitti Katalin.
A következő két hétvége szintén tartogat izgalmas eseményeket - tájékoztatott Takács Tímea, az OKSZÍK igazgatója.
Helyreállították az oltárképet
Ünnepi istentisztelet keretében mutatták be vasárnap délelőtt az oroszlányi evangélikus hívőknek azt a 224 éves oltárképet, aminek restaurálását az önkormányzat közel kétmillió forinttal támogatta.
Megy a szekér
Rangadóhoz méltó fogadtatásban részesültek a csapatok, szép számú közönség volt kíváncsi az ősz slágermeccsére. Több mint kétszázan utaztak buzdítani az oroszlánokat, hogy szép ajándék kerüljön karácsonykor a fa alá.