Tánc-Zene
2015. december 17.

Jubileumi karácsony

Nagyszabású karácsonyi hangversennyel búcsúztatták az évet szerdán a Bakfark Bálint AMI pedagógusai és diákjai.

Önkormányzat
2015. december 16.

Tűzifa a rászorultaknak

Több mint egymillió forintot szavazott meg a képviselő-testület az óvárosban és a dűlőkben élő rászorultaknak a téli fűtési gondok enyhítésére.

Hír
2015. december 16.

Kevesebb lakás, magasabb árak

Felgyorsult a lakásárak emelkedésének üteme, ráadásul hosszú évek után először az ország minden régiójában növekedésről számolhatunk be a legfrissebb elérhető adatok szerint. Az FHB Lakásárindex 2015. I. negyedévében 175,44-re emelkedett, 2014 éves átlagához képest a lakások nominálisan 8,2, míg reálértelemben több mint 9 százalékkal drágultak.

Közélet
2015. december 16.

Búcsúzott az intézményvezető

Mint arról a hónap elején beszámoltunk, a 2015. évi közfoglalkoztatási programok végrehajtásában országos szinten kiemelkedő szerepet betöltő közfoglalkoztatók eredményes munkáját elismerve a Belügyminisztérium december 4-én okleveleket adott át.

Közélet
2015. december 16.

Mindenki karácsonya - gyerekeknek

Hetekkel ezelőtt fordultak kérésükkel a szervezők a város iskoláihoz, illetve a vöröskereszt bázisóvodájához, hogy mint a tanulók legjobb ismerői, mérjék fel az intézményekbe járó hátrányos helyzetű gyerekeket, s ők kaptak meghívót a Mindenki karácsonya című keddi eseményre.

Önkormányzat
2015. december 15.

Újabb beruházások

Teljesen elkészült egy modern, nagy buszmegálló buszöböllel és hosszított felépítménnyel a BorgWarner Emission Systems előtt, és hasonlót telepítettek a Kecskédi utcában is – készített összefoglalót Németh Gábor alpolgármester azokról a közérzetjavító beruházásokról, amelyeket a napokban adtak, adnak át a városban, illetve amik a nagyberuházások részeként segítik az adott projekt elkészültét.

Önkormányzat
2015. december 15.

Az utolsó ülés

Költségvetési előkészítésről, a városi gimnázium és a szakközépiskola tanulmányi ösztöndíjáról is szó esik többek között a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről szóló tájékoztatót követően a képviselő-testület keddi ülésén.

Tánc-Zene
2015. december 14.

St. Martin

Több mint félezer ember előtt adott a szabadtéri színpadon nagysikerű karácsonyi koncertet vasárnap este St. Martin, aki a világ egyik legismertebb szaxofonművésze. Kezdő zenészként különféle együttesekben próbálta ki magát (Első Emelet, Prognózis, a Névtelen Nulla), majd egy zenekarral a karibi szigetvilágot bejáró luxushajón muzsikált egy évig.

Közélet
2015. december 14.

Szlovákok napja Oroszlányban

Húsz évvel ezelőtt, 1995-ben alapították az oroszlányi szlovák nemzetiség érdekvédelmi szervezetét, amelynek tagjai minden évben megemlékeznek a nemzeti kisebbségi napról (december 18.), mint tették ezt vasárnap is.

Tánc-Zene
2015. december 13.

Díjkiosztó és pánsíp koncert

Fátrai Márta, az Oroszlány Barátainak Köre elnöke köszöntötte elsőként szombat délután a 12. alkalommal megrendezett szeretetkarácsony programjának résztvevőit a művelődési központ színháztermében, de már ezen ünnepi eseményt megelőzően sem unatkoztak a főtérre kilátogatók, hiszen a szabadtéri színpadon a József A. iskola diákjai adták elő karácsonyi műsorukat.

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek