Hosszú együttlétre számítottak a képviselő-testület tagjai a keddi start előtt, hiszen csak a két ülés közötti események tájékoztatója 58 pontból állt, nem beszélve a több mint húsz tárgyalásra váró témáról.
Hosszú együttlétre számítottak a képviselő-testület tagjai a keddi start előtt, hiszen csak a két ülés közötti események tájékoztatója 58 pontból állt, nem beszélve a több mint húsz tárgyalásra váró témáról.
Felállították a kerítéseket, a parkoló autók ablakába és a lakásokba tájékoztató anyagot helyeztek el, s megkezdődik a „posta mögötti lakótömbök” belső közterületeinek, útjainak és járdáinak, valamint a parkolóknak és a kapcsolódó zöldfelületeknek a rendbetétele.
Önkormányzatunk számára városstratégiai szempontból, de az itt működő ipari parki cégek zavartalan működése és további fejlődése szempontjából is kiemelt fontossággal bír az Oroszlányon dolgozó, de más településekről érkező munkavállalók megfelelő szálláslehetőséggel történő ellátása – olvasható abban az előterjesztésben, amit a szeptember 8-i ülésen kerül a döntéshozók elé.
Komoly dilemma elé állította a döntéshozókat, hogy a Rákóczi Ferenc út és Takács Imre utca kereszteződésében milyen módon csökkentsék a balesetveszélyt: körforgalmi csomópont kiépítésével, vagy jelzőlámpás megoldással.
Harmadik alkalommal járták be csütörtökön a leendő új sportcsarnok területét a közbeszerzési döntőbizottság tagjai, a hivatal munkatársai, a tervezők és a kivitelezésre pályázók képviselői. Mint az elhangzott, az eljárást az önkormányzat és az Oroszlányi Sport Egylet közösen folytatja le.
Mint arról a sajtó korábban beszámolt, a kanadai tulajdonban lévő Wescast Industries Inc. részvényeit 2013 márciusában megvásárolta a kínai Sichuan Bohong Industry vállalatcsoport, s ez érintette a cég oroszlányi üzemét is. A Wescast a nagy autógyárak és azok közvetlen beszállítói számára gyárt kipufogócsonkokat, turbófeltöltő házakat és integrált turbófeltöltő házakat.
Oroszlány Város Önkormányzata 2015. augusztus 26. és szeptember 21. között felmérést végez Oroszlány város polgárai médiahasználati szokásairól. A felméréshez a név nélküli kérdőíves megkérdezés módszerét alkalmazzák az Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt. szakemberei.
Lazók Zoltán polgármester köszöntötte Szent István napján a képviselő-testületi ülés vendégeit, meghívottait, valamint a televízió nézőit, aki beszédében arra emlékeztetett az ünnep kapcsán, hogy amikor őseink több mint 1100 éve ideérkeztek, hazát, otthont kerestek. Nem mintha addig nem lettek volna gyökereik. Volt nemzetségük, otthonuk, saját családjuk, és összetartoztak mind nemzetségükben, mind családjukban. Összetartoztak nemzetükben, amely a szomszéd törzsekkel vívott harcokban védelmet adott mindannak, amit szerettek. Nap, mint nap tapasztalhatták, hogy csak együtt maradhatnak fenn. Aztán eljött a nap, amikor válaszút elé érkeztek, és el kellett dönteniük, merre tovább.
Harminc méter magasra vezet az a 129 lépcső, amelyeken megközelíthető a majki Bányászati Múzeum új attrakciója, teheraknai aknatorony tetején kialakított kilátó, amelyről páratlan szépséggel tárulnak a látogató elé a Vértes hegység tájai.
Közel másfélmilliárd forintnyi fejlesztés valósul meg idén Oroszlányban, s akkor még nem is beszéltünk a szintén a közeljövőben startoló 900 milliós sportcsarnok beruházásról – fogalmazott Németh Gábor alpolgármester hétfőn délelőtt, amikor az elkészült és a tervezett projektekről tájékoztatott.