Statisztika
2018. március 18.
Áremelkedés

2018 januárjában a mezőgazdasági termelői árak 2,1%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 2,6, illetve az élő állatok és állati termékek árának 1,4%-os növekedéséből tevődik össze – áll a KSH jelentésében.

Statisztika
2018. március 01.
Többen dolgoznak

A 2017. november–2018. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer fő volt, 35 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7%-ra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt – áll a KSH jelentésében.

Statisztika
2018. február 26.
Mind kevesebben vagyunk

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6%-kal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős, a tetőző influenzajárvánnyal is összefüggő halálozási növekmény miatt – 3,7%-kal meghaladta azt. Ennek következtében a természetes fogyás 40 100 fő volt, 6110-zel több, mint egy évvel korábban.

Statisztika
2018. február 22.
Felmérik a gyümölcstermesztő gazdaságokat

Gyümölcsösültetvény-összeírást tart a Központi Statisztikai Hivatal április 16-ig. A felmérésben a KSH kilenc gyümölcsfajra kiterjedően méri fel az ország árutermelő gyümölcsöseinek állapotát.

Statisztika
2018. február 22.
Keresetek

2017 decemberében a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–decemberben a bruttó átlagkereset 297 000 forint, a nettó átlagkereset 197 500 forint volt. Az év tizenkét hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,9%-kal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Statisztika
2018. február 16.
Több mint kétharmada volt szabálytalan

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatosan ellenőrzi az online hirdetéseket, mivel ezekben az esetekben a legnehezebb azonosítani a hirdető személyét és a hirdetés valóságtartalmát, így a vásárlók jogos panaszának érvényesítése akadályokba ütközhet.

Statisztika
2018. február 16.
Januárban 2,1%-kal nőttek az árak

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt.

Statisztika
2018. január 28.
Mind kevesebben vagyunk

Tavaly 83 941 gyermek jött világra az év első 11 hónapjában, ami 1290-nel, 1,5%-kal elmaradt a 2016. január–novemberi születésszámtól.

Statisztika
2018. január 15.
Tavaly átlagosan 2,4%-kal nőttek az árak

2017 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt. Összességében 2017-ben a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal emelkedtek az előző évhez képest.

Statisztika
2018. január 10.
Bölcsődei helyzet

2017. január elsejétől a gyermekvédelmi törvény módosításának hatására alapvetően átalakult a gyermekek napközbeni ellátása.


Találatok száma: 120db
Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek