Sport
2015. március 09.

Történelmi siker

Sérült irányítóját, Kiss Kornélt továbbra is nélkülözve, ám így is a decemberi, 90-97-es oroszlányi vereségért való visszavágás reményében lépett pályára szombaton este a Sugovica partján az OSE. Az első pillanattól kezdve nagy küzdelem folyt a parketten, s míg a hazaiaktól szinte mindenki kivette részét a pontszerzésből, addig a vendégeknél Vukolic jegyezte az első 10 pontot (7. p.: 11-10).

A második negyedben Kiss Károly is felzárkózott a pontszerzők közé, s hol itt, hol ott volt a pár pontos vezetés. A csapatok sorra hagyták ki a jobbnál jobb helyzeteket, így meglepően kevés kosár esett a 27-27-es állással végződő első félidőben.

Fordulás után Ughyék kapták el jobban a fonalat (26. p.: 31-34), ám a Baja Szabó és Ágfalvi triplájával visszavette az előnyt. Meglépni azonban így sem tudott, mert a vendégek hősiesen védekezve, kikényszerített dobásokra késztették őket, a lepattanókat pedig remekül szedték (30. p.: 44-42).

Az utolsó etapban előbb az ebben a periódusban egy kicsit összeszedettebben támadó látogatóknál volt az előny (36. p.: 47-51), majd Ágfalvi és Mándity kosara nyugtatta meg a bajai közönséget, mely csak ekkor, 2 perccel a vége előtt, 53-51-es állásnál kezdett el tapsolni. Kovács Nándor edző visszaküldte a pályára az addig minden tripláját elrontó Hajmásyt, aki tizedikre nem hibázott, és egy hárompontost elsüllyesztve vette vissza a vendégeknek a vezetést (39. perc: 53-54). Az utolsó percben még adódott lehetőség mindkét oldalon, de azok kimaradtak, az OSE pedig hősiesen védekezve, a lepattanókat továbbra is begyűjtve megőrizte minimális előnyét.

Történelmi győzelmet aratott szombat délután az OSE Lions férfi kosárlabda csapata (1958 óta soha nem sikerült a Baját megverni az otthonában), mely hatalmas küzdelemben, egy ponttal múlta felül a tabella harmadik helyén álló vendéglátókat. A nagyszerű siker köszönhető az egész mérkőzésen át tartó kiváló védekezésnek.

Kovács Nándor: „Nagyon rosszul dobtunk, de extra védekezésünkkel teljesen megfojtottuk ellenfelünk játékát. A nagy akarásnak most győzelem lett vége.”

Bajai Bácska FKE - OSE Lions 53 - 54 (17 - 14, 10 - 13, 17 - 15, 9 - 12)

Helyszín: Baja, 200 néző Vezette: Gál, Mester, Földi
OSE: Ughy 14/3, Hajmásy 5/3, Burai, Tanács 2, Vukolic 19/3 Csere: Gorzsás 4, Kiss Károly 10, Zábó Edző: Kovács Nándor Jók: Vukolic, Ughy, Kiss Károly, Zábó

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek