Közélet
2015. március 16.

Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon

Hagyományosan a ’48-as ligetben álló Kossuth szoborhoz várták vasárnap délután Oroszlány emlékező polgárait, ahol Lazók Zoltán polgármester ünnepi beszédében arra emlékeztetett: a szabadságharc igazi hőseinek nevét csak töredékében olvashatjuk a könyvekben.

Azt azonban tudnunk kell, hogy a szabadságot nem egy arctalan tömeg vívta ki. A szabadságot az alkotni képes, a közös célokért tenni tudó és akaró egyének teremtették meg. A polgári forradalom lehetőségét az egyes emberek összefogása vívta ki. Akaratukat összekovácsolta, erejüket megsokszorozta, hogy tudták: nagy dolgokra képesek, ha összefognak. Ők tetteikkel is bizonyították, hogy bár egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen. A nemzet összetartásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk, s annak kellene lennie napjainkban is. Ennek megvalósulásával válnak érvényessé Petőfi szavai: Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon.

- Ha mindannyian, akik itt élünk, itt ünnepelünk, egyformán és egységesen szeretjük ezt az országot, ezt a térséget, ezt a települést, akkor elhisszük, hogy közös a haza, a nemzet, melyhez valamennyien tartozunk. És akkor ebből kell fakadjon hazaszeretetünk, Oroszlány szeretete, egymás szeretete. Széchenyi István arra tanít minket, hogy ha jelenünket múltunkból fakadó tudással éljük, nem kell félnünk a jövőtől. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a magyar nemzet tagjaiként büszkén nézhetünk a múlt tükrébe, és ebből erőt merítve bizakodással tekinthetünk az előttünk álló kihívásokra – fogalmazott a város első embere.

A Bányász Népdalkör Kossuth nótákból összeállított dalcsokrát követően Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője lépett a mikrofonhoz: igen, a márciusi ifjak függetlenedni akartak, mégpedig a Habsburg elnyomástól, és elindultak. Mert szabadnak akarták érezni magukat és önállónak.

- A szabadság döntés kérdése, dönteni pedig a bátrak tudnak. Mint azok a márciusi ifjak, akik mindennel és mindenkivel szemben, de egy közös cél és akarat mentén választották a szabad Magyarországot, a magyar nemzetet. A szabadság bátorság kérdése, a bátorság hűség kérdése, a hűség bátorság kérdése, a szabadság pedig döntés kérdése – mondta az országgyűlési képviselő.

Az ünnepi gondolatokat követően az önkormányzat vezetői, a civil, politikai és társadalmi élet szervezetei, képviselői koszorúzták meg az emlékművet Oroszlányban, ahol este A költő visszatér című rockopera bemutatója zárta a város központi programját.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek