Sport
2015. April 01.

Fociológia

A hazai és nemzetközi labdarúgást érintő érdekes előadásra került sor az oroszlányi Gárdonyi Géza Városi Könyvtár „Így írnak Ők…” című sorozatának újabb rendezvényén, április 30-án.

Takács Tímea, a bibliotéka igazgatója köszöntötte a megjelenteket, többek között Lazók Zoltán polgármestert. Az esemény szónoka Kun Ferencz, labdarúgó-kutató volt, aki előadásában beszélt a gazdaság és politika szerepéről, sportdiplomáciai kapcsolatokról, és nem utolsó sorban – kényes témát feszegetve – a futballt körülvevő csalásokról is. Az előadó két vendéget is hozott magával. Elsőként Jaskó Andrást mutatta be, aki több mint negyven esztendeje szolgálja – játékosként, edzőként, sportvezetőként – a Pénzügyőr SE csapatát. A neves szakember pedagógiai szempontok alapján közelítette meg a mai fiatalság és a sport kapcsolatát.

Ezt követte a spanyol állampolgárságú Ricardo Vallejo előadása, aki éveken keresztül élt hazánkban és jobbszélsőként játszott egykoron a VM Egyetértés csapatában. A magyarul kiválóan beszélő sportember egy igazi csemegéről, a spanyol labdarúgó-bajnokságról, valamint a baszk stílusban futballozó válogatott sikereiről tartott előadást.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek