600 kilométert futottak Oroszlányban
Kilencvenöten teljesítették – volt, aki több alkalommal is - szombat reggeltől vasárnap reggelig az Oroszlányi Sport Egylet (OSE) Kószák szakosztálya által rendezett 24 órás váltófutást.
A 3080 méteres városi körpályán összességében több mint 600 kilométeres távot tettek meg a hivatásos és amatőr sportolók, hiszen a szervezők mindenkit szívesen fogadtak, aki vállalta a megmérettetést. Az alulról szerveződött, civil kezdeményezés célja a sport, futás népszerűsítése, megszerettetése volt a városlakókkal, és mint megtudtuk, a Kószák már készülnek a következő, június 13-i akciójukra. Ekkor a Vértesbe invitálják a természetet kedvelő túrázókat, futókat és bringásokat.
Az Oroszlány 60 teljesítménytúra szinte végig turistautakon halad, és teljesítéséhez csupán némi tájékozódásra, valamint térképre van szükség. Színes térképet, szöveges útvonal leírást minden indulónak biztosítanak.
Bővebb információt itt talál az Oroszlány 60 teljesítménytúráról.