Pokolból a mennybe…
Az „idegenben” szerzett 15 pontos előny birtokában nyugodtan kezdett az OSE, mely a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. A 8. percig (17-12) rendben is ment minden, ám ezután egy 8-0-s rohammal átvette a vezetést a MAFC.
A második etapban nagyon rosszul, egyénieskedve támadtak, sok labdát eladtak, emellett gyengén védekeztek Ughyék, így a fővárosiak félidőre jócskán 10 pont fölé tornászták a különbséget, és összesítésben kiegyenlítettek (20. p.: 28-43).
Fordulás után egy hárompontossal már 18 ponttal vezettek a fővárosiak (22. p.: 28-46). Ezután azonban teljesen megváltozott a játék képe. Hajmásy triplái fújtak riadót, melyek révén gyorsan 10 egységen belülre kerültek a hazaiak. S mivel ekkor már jól is védekeztek, bizakodva várhatták a folytatást (30. p.: 55-59).
A negyedik negyedben Tanács vezérletével előbb kiegyenlítettek, majd a vezetést is átvették az oroszlányiak, akik végül 5 ponttal megnyerték a találkozót.
Az OSE Lions kettős győzelemmel lépett tovább, ahol a 13. helyért az Eger csapatával játszik.
Kovács Nándor: „Sokáig küszködtünk, de tetemes hátrányunknál sem adtuk fel.”
OSE Lions - MAFC II. 76 - 71 (17 - 20, 11 - 23, 27 - 16, 21 - 12)
Helyszín: Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok 200 néző Vezette: Hervay, Goda, VáléOSE: Ughy 10, Hajmásy 20/18, Gorzsás 10, Vukolic 10, Tanács 23 Csere: Magyari 3, Kiss Károly Edző: Kovács Nándor Jók: Tanács, Hajmásy, Gorzsás