Közélet
2015. május 15.

Kápolna felújítás

A Vértesi Erdő Zrt. megkezdte az Oroszlány közelében lévő majki kamalduli remeteség szomszédságában található Celli Szűz Mária-kápolna felújítását - közölte a társaság műszaki csoportvezetője csütörtökön – adta hírül az MTI.

Riesing István elmondta, hogy a felújítás során az építés idejének, a 18. századi állapot visszaállítására törekszenek. A rekonstrukció forrásait az erdőgazdaság saját költségvetéséből fedezi, az összeg 10 százaléka adományokból származik. A kápolna a fallal körülvett kamalduli remeteség területén kívül áll, a látogatók elől jelenleg elzárt épület.

A felújított kápolnát június 20-án Spányi Antal püspök áldja meg, azon egyházi rendek jelenlétében, melyek egykoron szerepet vállaltak a Vértes oktatási, kulturális és vallási életében. Majkon a premontrei és kamalduli rend, a térségben pedig a bencések, a ciszterciek, a domonkosok, kapucinusok voltak jelen.

A Celli Szűz Mária tiszteletére emelt kápolnát 1736-1757 között építették, valószínűleg az osztrák barokk építész, Franz Anton Pilgram tervei szerint, akit Eszterházy József bízott meg a majki kamalduli remeteség építésével. Majk Közép-Európában azon kevés kamalduli remeteségek egyike, amelyeknek épülete és környezete építészetileg eredeti formájában maradt fenn. A remeteséghez 17 cellaház tartozik, közülük hét apartmanházként működik és rendszeresen fogad látogatókat. Jelenleg az épületegyüttes műemléki felújítása zajlik, a beruházásra uniós forrásból érkezett 885 millió forint.

A felújítás során helyreállítják a remeteség jelenleg leromlott központi épületét, közösségi terek kialakítása mellett bemutatják a némaságot fogadott, fehércsuhás szerzetesek életét. A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül közel 45 000 hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője, 250 embert foglalkoztat. A társaság éves árbevétele 2015-ben eléri a 7 milliárd forintot.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek