Önkormányzat
2015. július 12.

Nyári diákmunka

Az elmúlt évek sikeres tapasztalatai alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium a megyei kormányhivatalok szervezésében „A nyári diákmunka elősegítése 2015” elnevezéssel munkaerő-piaci programot indított.

Komárom-Esztergom megyében összesen 61 millió Ft állt rendelkezésére, melyből legalább 260 nappali tagozatos diák programba vonásának kellett teljesülnie. A központi program keretében az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények legfeljebb 2 hónap időtartamra, 2015. július 1. és 2015. augusztus 31. közötti időszakra támogatást igényelhettek a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok foglalkoztatásához.

Mint arról beszámoltunk, Oroszlány önkormányzata is élt a lehetőséggel, így 3,1 millió forintos keretösszegből 29 diák foglalkoztatására nyílt lehetőség július végéig. A fiatalok 6 órás munkaviszonyban tevékenykednek, munkabérük a minimálbér illetve a garantált bérminimum időarányos része.

A foglalkoztatásra a Polgármesteri Hivatalban, az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárnál, az Oroszlányi Szolgáltató ZRt-nél (Csobbanó Uszoda-és Strand, Sportlétesítmények, Focipálya) kerül sor.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek