Sport
2015. október 08.

Pörög az OSZE

Az elmúlt hétvégén pályára lépett a felnőtt, az U19-es, U16-os, U14-es és a megye III. osztályban szereplő csapat is, vasárnap pedig az U7-U9-es fiatalok mérették meg magukat Oroszlányon, a műfüves pályán megrendezett második őszi fesztiválon. Szombaton az U14-es és U16-os csapat a Lábatlani SE vendége volt. A fiatalabbak 0-6 arányú győzelmet könyvelhettek el, míg az idősebbek 7–1-es vereséget szenvedtek.

Juszkó József, az U14-es csapat edzője így értékelte csapata teljesítményét: Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, mivel ellenfelünk foggal-körömmel védte kapuját! Egy félidőn keresztül ez sikerült is, mivel nem találtuk meg azokat a réseket, amik igazi gólhelyzetet eredményeztek volna. A második félidő elején aztán sikerült az, ami az elsőben nem, 15 perc alatt eldöntöttük a mérkőzést, négyszer találtunk az ellenfelünk kapujába, amit még a hátralévő időben kettővel megtoldottunk! A végeredmény alapján sima győzelemnek tűnik, de az első félidő alapján nem volt az! Gratulálok a srácoknak, mert végig csak a győzelemre összpontosítottak!

Nagy Richárd, az U16-os csapat edzője a következőképpen látta a csapatát: Sajnos a mérkőzést nem kezdtük jól, mert egy pontrúgás utáni figyelmetlenségünket az ellenfél kihasználta, így korán hátrányba kerültünk, de a játékunkkal ezután nem volt különösebb probléma. Nagyban meghatározta a mérkőzés kimenetelét, hogy a Lábatlan csapatkapitánya egy kiemelkedően tehetséges futballista és nem tudtuk őt tartani, illetve, hogy két játékosunk is a kiállítás sorsára jutott. Ennek ellenére működtek a labdakihozatalaink, többször helyzetbe is tudtunk kerülni, és ami a számomra legfontosabb volt, hogy végre nem hajtottuk le a fejünket, és nem adtuk fel akkor sem, amikor már nagy volt a hátrányunk. Ha ilyen mentalitással léptünk volna pályára az előző mérkőzéseken, már nem pontok nélkül állnánk. Úgy gondolom, hogy a két csapat között közel sem volt akkora különbség, mint azt az eredmény mutatja.

Vasárnap a felnőtt és az U19-es csapat hazai pályán fogadta a Tokod SE együttesét. Az U19-esek sajnos 0-4 arányú vereséget szenvedtek, míg a felnőttek 3-0 arányban diadalmaskodtak. Az U19-es csapat edzője, Bognár Attila Tamás ekképpen értékelte a mérkőzést: Sérültjeink ellenére a játékban felvettük a harcot az ellenféllel. Játékunk javuló formát mutat. Egyszer minden széria megszakad.

A felnőtt csapat vezetőedzője, Boros György értékelése: Az első félidőben jó felfogásban, nagyrészt úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük. Több gólszerzési lehetőséget is kidolgoztunk, de sajnos nem tudtuk mindet értékesíteni. A góljainkat egyéni akciók előzték meg, ez mindenképpen jót tesz az önbizalmunknak, amivel sajnos jelen pillanatban hadilábon állunk. A második félidőben teljesen visszavettünk a lendületből, adódtak még lehetőségek, de kimaradtak. Ekkor nagy hiányérzeten volt játékban és futómennyiségben is. A kötelezőt hoztuk, a következő, Komárom elleni találkozó megmutatja milyen csapat is vagyunk.

A megye III-as csapat Kömlődön lépett pályára, és 4-2 arányban vereséget szenvedett. Az első félidőben három gólos előnyre tett szert az ellenfél, melyet a második félidőben még egy góllal megtoldott. A 80. percben aztán sikerült szépíteni, majd a 82. percben ismét betaláltunk az ellenfél kapujába. Sajnos a mérkőzés lefújásáig nem sikerült több gól szerezni, így maradt a 4-2-es eredmény.

A vasárnapi Bozsik fesztiválról Nagy Richárd, a fesztiválért felelős vezető adott tájékoztatást: Közel 100 gyerek és hét egyesület részvételével rendeztük meg a második őszi U7-es és U9-es fesztivált az OSZE csoportban. A magas létszámban nagy szerepe volt az Oroszlányi Szabadidő Egyesületnek és Schäffer Attila felkészítő edzőnek, hiszen a klub 34 játékossal képviseltette magát az eseményen. Először a 2009-2010-ben született játékosoké volt a főszerep. Az ő fesztiváljukon hét műhelyt alakítottunk ki, amiből négyen a focié volt a főszerep, hármon pedig különböző labdás ügyességi és fogójátékok voltak. Ezeket követően jöttek a 2007-2008-as születésűek, akik négy kézilabda pályán játszottak mérkőzéseket, közben pedig azok a játékosok, akik éppen nem jutottak szerephez a négy pálya valamelyikén, a középen kialakított csökkentett méretű pályákon tudtak focizni vegyes csapatokban. Úgy gondolom, hogy a gyerekek jól érezték magukat és a következő, október 18-i rendezvényre is szívesen jönnek majd – fogalmazott a szakember.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek