Hír
2015. november 09.

Előretört a BorgWarner

Nemcsak Oroszlány, hanem immár az ország gazdasági fejlődésének is egyik meghatározó szereplője lett a BorgWarner autóipari beszállító, amiről Lazók Zoltán polgármester is szólt a júliusi gyáravatón.

A HVG által közölt szokásos év végi összeállításban imponáló előrelépésről tett tanúbizonyságot a cég szinte minden mutató területén. Ipari parki vállalatunk 2013-ban a kilencvenedik volt a Magyarország 500 legnagyobb árbevételű társaságát felsoroló listán, innen ugrott egy év alatt a 82. helyre. Még tiszteletreméltóbb a fejlődés, ha az ágazati besorolást vizsgáljuk, hiszen a járműiparban immár a 12. helyet foglalja el, megelőzve például a szentgotthárdi Opelt.

A BorgWarner a hozzáadott érték alapján a hatvanhatodik, a válság kitörése óta növelt árbevétel alapján pedig, 43. volt a 2014-es adatokat tekintve. Ami a megyében elfoglalt helyét illeti, tavaly a cég a Suzuki, a PCE Paragon, a Nokia és a Grundfos után az 5. legnagyobb volt.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek