Közélet
2015. December 30.

Véradók óévbúcsúztatója

Százhetvenen nyújtották nemcsak képletesen kezüket kedden a művelődési központban, a Vöröskereszt és az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület hagyományos óévbúcsúztató véradó akciójának helyszínén.

Nagy Péterné területi felelős és Tyukodi József egyesületi elnök nem kis meglepetésére, már a reggeli kezdéskor hosszú sor kígyózott, akik valamennyien arra vártak, hogy segíthessenek rászoruló embertársaikon.

Mint az már hagyomány, az év utolsó akciójának résztvevőit ilyenkor asztalhoz is invitálják, hiszen a szervezők a szponzoroknak köszönhetően 150 adag babgulyással, sült kolbásszal és 100 liter forralt borral készültek a véradók megvendégelésére.

A szervezők kiemelten köszönik Takács Tímeának, az OKSZÍK igazgatójának, hogy biztosította a helyszint, Aszódi Györgynek, Bakai Csabának, Baranya Tibornak, Hezler Csaba, a Havasi Hús Kft-nek, valamint a Kolcsár pékségnek a közreműködést és a támogatást, az ifjúsági csapatnak pedig a felszolgálásban nyújtott segítséget. Nélkülük nem lehetett volna ilyen sikeres a keddi program.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek