Hír
2016. január 04.

Kutyatartás

Az állattartást szabályozó törvény módosítása szerint 2016. január 1-jétől egyáltalán nem lehet tartósan láncon tartani a kutyákat. Azt, hogy mit takar a tartós láncon tartás, nem részletezi a módosítás. Magyarországon nagyjából egymillió kutya van megkötve, ennek körülbelül fele azért, mert nincs megfelelően körbekerítve a ház, és kiszökhetnek.

Czerny Róbert állatvédelmi szakjogász az M1 Ma Este című műsorában azt mondta, hogy az, aki nem előzi meg a kutyája szökését és az is, aki nem engedi el kutyáját a láncról 90-100 ezer forintos állatvédelmi bírságra számíthat.

Azt viszont az állatvédőknek, illetve a területileg illetékes jegyzőnek nehéz ellenőrizni, hogy a gazda mennyi ideje tartja láncon a kutyáját. Félő az is, hogy mivel az országban lévő 3,5 millió kutyának csak a felét csipezték be a gazdák – pedig kötelező –, nem fogják az emberek komolyan venni a mostani módosítást sem – fogalmazták meg kételyeiket az állatvédők.


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek