Sport
2016. február 29.

Extra teljesítmény az MTK ellen

Jól indult a mérkőzés, tetszetős támadásokat vezettek a vendéglátók, amiből rendre sikerült megtalálni az ellenfél védelmén a réseket, és a befejezések is jól sültek el. A probléma csak az volt, hogy az MTK is rendre betalált, így nem alakult ki a két csapat között nagyobb különbség, a hatpontos előny a negyed végére egyre apadt.

Nagy volt az iram, egymásnak feszült minden erejével a két csapat, folyamatosan váltakozott az eredmény félidőig, melyből az utolsó percekben az OSE jött ki rosszabbul, kétpontos hátránnyal fordult.

A harmadik negyed is hasonló forgatókönyv alapján zajlott, ment a birkózás, de egyik gárda sem tudott igazán a másik fölé kerekedni, egy pontot sikerült faragni a záró felvonásra.

Aztán, amire igazán senki nem számított, és a játék képe sem igazán ezt mutatta, mégis el tudott lépni az ellenfél nyolc pontra, jött is a hazai időkérés. Rendeződtek a sorok, gigászi küzdelem folyt, mindenki csúszott-mászott a pályán. Az oroszlánoknak sikerült előbb megrázni magukat, jöttek az extra egyéni teljesítmények, hatalmas feléledésnek lehettek szemtanúi a szurkolók.

A hazaiak nem hagyták dobóhelyzethez jutni a vendégeket, és végig nagy iramot diktálva, végül bedarálták őket, megnyerve ezzel egy végletekig kiélezett, fontos meccset.

Vavra András: „Elképesztő fizikális mérkőzés volt, hullámhegyekkel és -völgyekkel, amit a végén a jobb egyéni teljesítmények döntöttek el. Erős csapat az MTK, hosszú paddal, bő taktikai repertoárral, mi pedig nem tudtuk a szokásos rotációnkat játszani a sok sérült és beteg miatt. Minden elismerésem a srácoké, hatalmasat küzdöttünk a nevünkhöz méltóan, nagyon büszke vagyok a csapatra. Ekkora szívvel még sosem játszottunk és az esze is mindenkinek a helyén volt kulcsszituációkban. A szurkolóink ismét a hatodik emberünk voltak. Az ilyen meccsek viszik előre a kosárlabdát, igazi, jó propagandája volt ez szeretett sportágunknak! Jövő héten mindenki Veszprémbe!”

  • OSE Lions-MTK-Törökbálint 85-78 (21-20, 18-21, 22- 21, 24-16)
  • Helyszín: Oroszlány (300 néző)
  • Vezette: Boros, Kulcsár, Surányi
  • OSE: Wehner 19/3, Bocsárdi -, Vujovic 19/3, Kiss 23/9, Burai 4
  • Csere: Gorzsás 1, Tanács 4, Keller -, Zrínyi 2, Sonyák 13/6
  • Edző: Vavra András
  • Jók: Vujovic, Wehner, Kiss, Burai, Zrínyi, Sonyák

Kar-Ma-photo


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek