Ünnep
2016. március 16.

Az ünnep akkor ünnep, ha a dolgok minden tekintetben a helyükre kerülnek

Mint minden évben, idén is a ’48-as ligetben álló Kossuth szoborhoz várták kedden délután Oroszlány emlékező polgárait, ahová sokan látogattak ki a kellemetlen idő ellenére.

Lazók Zoltán polgármester ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: Ez a nap az egész magyarság ünnepe, és nem azért tűzzük ki a kokárdát szívünk fölé, helyezzük ki a zászlót, nem azért énekeljük el himnuszunkat együtt, mert valaki kötelezne rá, hanem mert ez belülről, a lelkünkből fakadó igény. A 168 évvel ezelőtt eseményeket idézzük fel az egész országban, s határainkon túl, és szívleljük meg Elekes András gondolatait: Az ünnep akkor ünnep, ha a dolgok és maga az ember is minden tekintetben az igazi helyére kerül – mondta a városvezető.

Takács Tímea, az esemény szónoka arról szólt, hogy nemzeti ünnepünk kapcsán ritkán szoktak megemlékezni arról, hogy március 15-ének estéjén milyen zenéket hallhatott az, aki jelen volt a Nemzeti Színházban. És arról, hogy milyen szerepe volt a zenészeknek, a daloknak 1848-49-ben.

- A harcba indulókat, illetve a csatatereken harcolókat Kossuth híres szónoklatain, Petőfi és Arany megzenésített költeményein kívül a Rákóczi induló, Erkel Hunyadi Lászlója, Müller József és mások indulói, népdalok, népies műdalok lelkesítették. A fogságba esetteknek sokszor az énekelt dalok nyújtottak vigaszt, tartották bennük a lelket - hangsúlyozta a művelődési központ vezetője.

Az ünnepi gondolatokat követően László Géza Attila és Lazók Mátyás adta elő a kort és annak eseményeit felidéző irodalmi összeállítást, majd Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, az önkormányzat vezetői, a civil, politikai és társadalmi élet képviselői koszorúzták meg az emlékművet.

A város központi megemlékezésének részeként "Kik érted haltak szent világszabadság" címmel nyílt kiállítás a művelődési központban a 168 évvel ezelőtti eseményeket bemutatva, este pedig a Sziget Színház: A költő visszatér című rockopera részleteiből adott gálaműsort.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek