Intézmény
2016. március 17.

Rajtra készülnek a Bányászati Múzeumban

Bár bejelentkezés alapján már több csoport is meglátogatta az elmúlt időszakban Majkon a Bányászati Múzeumot – köztük holland vendégek -, ezekben a napokban gőzerővel folynak a munkálatok, hogy megszépülve, rendezetten fogadhassák a vendégeket – tájékoztatott csütörtökön Mike István, a kiállítóhely vezetője. A téli károk rendbetétele mellett takarítanak, metszik a növényeket, nyírják a füvet, rendezik az információs táblákat.

Több érdekességgel bővül a tárlat, köztük például nagyméretű fényképek kerülnek fel a fotóklub tavalyi akciójának művei közül. A Fénnyel Festők Fotóklubja a bányászhagyományok megőrzésében vállalt szerepet egy portrésorozat elkészítésével, ezek közül 21 alkotás került most a múzeumba.

Tervezik a jelenleg 700 méteres kisvasút 100 méterrel való meghosszabbítását egy erdei kitérővel, de az igazi szenzáció az lesz, ha sikerül megépíteni azt a 100 méteres szakaszt, amely egy földalatti alagúton vezetne keresztül.

Mint azt Mike István elmondta, az idei szezonban is várják családok, társaságok, sport és civil szervezetek megkeresését, amelyek a múzeumban szeretnék megtartani rendezvényüket, de nagyobb közösségi eseményeknek is helyszínt biztosítanak. A művelődési központtal együttműködve kerül sor – ha minden sikerül – a bányásznapi programsorozat vasárnapi rendezvényeire.

Márciusban 19-én és 20-án lesznek nyitva, majd a húsvéti hétvégén szombattól hétfőig, mind az öt napon 10-től 16 óráig, és ekkor üzembe áll a gyerekek kedvence is, a „Keszeg” kisvasút. Április 1-től indul a nyári nagyüzem, amikor hétfő és kedd kivételével, minden nap várja látogatóit 10-től 18 óráig a Bányászati Múzeum.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek