Sport
2016. június 05.

Revans

Negyven perccel a kezdés előtt megtelt utolsó NBI-es mérkőzésére az "Akác", hangorkánnal köszöntve a pályára befutó hazai csapatot.

Aztán a hazaiak találtak pár ritkaságba menő, könnyű kosarat, ezzel hat pontos előnyt építve a kezdő etap végére. Nagyon szenvedett a Vasas, nem igazán találta az ellenszert a szigorú hazai védekezés ellen.

Belső poszton próbáltak többet operálni, több-kevesebb sikerrel, de ha sikerült is nekik, úgy kellett bepasszírozni a gyűrűbe a labdát. Ezt a negyedet is hattal hozta az OSE, így félidőre már tizenkét pontos előnyt épített. Nagyjából ott tartott, ahol az első meccsen idegenben.

Ám ezúttal szünet után sem fordult a kocka, megmaradt a keménység, kontrollálták a támadást, már tizenhattal is vezettek. Ám ekkor jöttek a problémák a lepattanóval, sorozatban öt támadót is szedett az ellenfél, amiből rendre kosarat értek el, a negyed végére tíz pont maradt az előnyből.

A záró felvonásban újra jó megoldásokat választottak a hazaiak, tartották az előnyt, sőt, öt perccel a vége előtt ismét feltornázták tizenhatra. Az utolsó pár percben utolsó erőtartalékait is mozgósította a vendég gárda, amit jól használtak ki, hat pont is volt közte 1:10-zel a vége előtt. Ám ez már csak kósza kísérletnek bizonyult, az oroszlánok jól őrizték az első félidőben szerzett előnyt, végig kézben tartva az irányítást.

Vavra András: „Az elmúlt hétvége után örömmel láttuk, hogy a pályán dönthették el a csapatok a mérkőzést. Reméljük, hogy ez most már a harmadik, mindent eldöntő derbin is így maradhat! Köszönjük a mindig hatodik embernek számító szurkolóink biztatását, méltó módon búcsúztunk el sokat megélt csarnokunktól. Szombaton mindenki a "Nagyfaluba"! Budapest, JÖVÜNK!!!”

  • OSE Lions-Vasas Akadémia 78 - 68 (21-15, 18-12, 15-17, 24-24)
  • Helyszín: Oroszlány (350 néző)
  • Vezette: Minár, Fodor, Praksch
  • OSE: Wehner 17, Bocsárdi -, Vujovic 16/6, Kiss 10, Hadnagy -
  • Csere: Gorzsás 5, Tanács 8, Zrínyi 4, Sonyák 12, Burai 6
  • Edző: Vavra András
  • Jók: Wehner, Vujovic, Tanács, Sonyák

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek