Nincs barikád a Bokodi-tó partján (városimázs másképpen)
Nem felel meg a valóságnak, hogy a Bokodi-tó partján lévő stégek tulajdonosai úgymond „elbarikádozták magukat a külvilág elől”, ahogyan az egyik gyorsan terjedő, szenzációhajhász cikkben fogalmaznak – tájékoztatott Rajnai Gábor alpolgármester, akinek szintén hétvégi háza és horgászállása van a népszerű üdülőhelyen.
- Ez már csak azért sem lehetséges, mert zömében magunk is vendégek vagyunk ezen a területen, hiszen a tulajdonos a Vértesi Erőmű – mondta, majd így folytatta: Valóban nemzetközi érdeklődést keltettek a horgászállásokról készített fotók, és az is igaz, hogy megnövekedett az érdeklődés a tó környékén, de ez miért is lenne baj? A várgesztesiek sem zárják le az utcáikat, hogy ne lehessen megközelíteni a várat, s a tó partján sem ez a jellemző.
Vannak néhányan, akik a maguk által kialakított parkolót – nem szabályosan – ki szeretnék sajátítani, na de a területen közel 400 horgászállás van, amelyek tulajdonosainak túlnyomó többsége szívesen, a vendégnek járó tisztelettel fogadják a látogatókat.
- Hozzám is több alkalommal bekopogtattak, jöttek már korareggel is, és volt arra is példa, hogy a hétvégi házam teraszáról fényképezték a tájat. Én ennek örülök, és a környezetemben sem hallottam emiatt rosszalló megjegyzéseket, hiszen mindig arról panaszkodunk, hogy Oroszlányba kevés turista érkezik, vagy csak a majki kastélyegyüttest nézik meg. Most az lenne a baj, hogy jönnek a turisták?
Ami pedig a stégek elején felállított akadályokat, felhajtható pallókat illeti, azokat nem az ide látogatók elrettentésére szánták a tulajdonosok, sokkal inkább a hétvégi házak fosztogatóinak elriasztására – fogalmazott Rajnai Gábor.