Sport
2016. augusztus 06.

A legfiatalabbak is eveztek

Remek hosszú hétvégén vannak túl a VÉRT S. E. gyermek, kölyök és serdülő korosztály versenyzői, akik Sukorón, a Kolonics György nevével fémjelzett magyar bajnokságon szálltak vízre.

Igazi dzsembori hangulat volt a Velencei tavon, ahol a legendás kenusról, a kétszeres olimpiai bajnok Kolóról is megemlékeztek.

Dónusz Éva főszervező elmondta: több mint kétszázhatvan futamot bonyolítottak le a négy nap során. A verseny programjából kiderült, hogy hetvenöt szakosztály, illetve egyesület négyezerkétszázhatvanhét nevezést adott le.

Az érmes helyezettek olyan világnagyságoktól vehették át az érmeket, mint Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Kőbán Rita, Dónusz Éva, Hesz Mihály, vagy Wichmann Tamás. Ők valamennyien többszörös olimpiai, világbajnoki címmel és helyezésekkel büszkélkedhetnek.

A VÉRT S. E. huszonhárom fővel indult a versenyen, és az alábbi eredmények születtek (a versenyegyesülésnél a társversenyzők neve mellett szerepel az egyesületük neve):

  • K-1 Női Serdülő U16. 200m 7. Vasi Nóra
  • K1 Férfi Serdülő U15-U16. 3x200m 7. Szilágyi József- Tokai Tamás- Becker Krisztián
  • K1 Férfi Serdülő U15-U16. 3x200m 4. Mester Balázs- Folytek Péter- Sonn Péter
  • K1 Női Serdülő U16. 500m (Kőbán Rita futam, 1996. Atlanta K1 500m) Vasi Nóra
  • K2 Női Serdülő U16. 500m (Kovács-Janics futam, 2004 Athén K2 500m) 6. Sárközy Kinga Miskolci Vasutas Sport Club-Vasi Nóra
  • K2 Férfi Serdülő U16. 500m (Kammerer-Storcz futam, 2000 Sydney K2 500m) 9. Sonn Péter- Szilágyi József
  • K2 Férfi Serdülő U15. 500m 5. Mester Balázs -Folytek Péter
  • K2 Férfi Serdülő U15. 1000m 7. Mester Balázs- Folytek Péter
  • K2 Férfi Kölyök U14. 1000m 9. Pesti Patrik- Tóth Levente
  • K4 Férfi Kölyök U13-U14. 1000m (Kammerer-Storcz- Vereckei-Horváth futam, 2004. Athén K4 1000m) 2. Guttmann (Szaniszló Péter Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft).- Dósa Zsigmond (Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft).- Tóth Levente- Pesti Patrik
  • K2 Férfi Serdülő U15. 4000m 6. Mester Balázs -Folytek Péter
  • K1 Férfi Kölyök U13 3x200m 4. Sonn Máté- Pintér Imre -Horváth Norbert., Kölyök U14. 3x200m 3. Pelikán Nóra -Szlobodnik Zsanett Kocsis Sára
  • K2 Női Kölyök U14. 4000m 7. Szlobodnik Zsanett.
  • K1 Férfi Kölyök U14. 4000m Döntő II. 9. Tóth Levente
  • K1 Férfi Kölyök U14. 4000m Döntő I. 9. Pesti Patrik
  • K1 Férfi Kölyök U13-U14. 2000m 9. Becker Krisztián
  • MK1 Női Gyermek U11. 2000m 6.Radványi Rita
  • MK1 Vegyes Gyermekváltó U12. 4x300m 2. Radványi Rita- Schlága- Dorina- Kerek Tamás-Gál Kristóf

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek