Sport
2016. augusztus 28.

Nemzetközi kosárlabda-mérkőzések megrendezésére alkalmas sportcsarnokot avattak

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke a szombati avatóünnepségen elmondta, az oroszlányi sportcsarnok építését a társasági adó felajánlása tette lehetővé, mely egy kormányzati stratégia része. Az MKOSZ 7 milliárd forintból gazdálkodhat, az összeg egyharmadát létesítmények fejlesztésre fordítják.

A csarnok átadásán részt vett Kozmann György, sportért felelős helyettes államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit, Oroszlány térségének fideszes országgyűlési képviselője.

Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt) polgármester példaértékűnek nevezte, hogy a város vezetése politikától, pártoktól függetlenül, ciklusoktól átívelő módon támogatta a sportcsarnok megvalósítását.

A négyezer négyzetméter alapterületű épület a régi sportcsarnok mögött épült meg, a létesítményben a négyoldalú lelátón összesen 1465 néző foglalhat helyet. Az új intézmény alkalmas kulturális rendezvények megrendezésére, illetve a mindennapos testnevelésre, és párhuzamosan egyszerre több óra vagy edzés is megtartható.

A munkálatok egymilliárd forintos költségéből 706 millió forint társasági adó (TAO) támogatásból származott, a fennmaradó részt az önkormányzat biztosította.

Az új létesítmény hivatalos neve Krajnyik Akác András Sportcsarnok. Az Akác becenévre hallgató Krajnyik András Oroszlány legendás kosárlabdázója volt, pályafutása alatt 2500 pontot dobott, 1976-ban került Oroszlányba és 1987-ben vonult vissza.

Oroszlányban 1958 óta van kosárlabda-szakosztály, mely hosszú ideig az első osztályban szerepelt. A városban 300 gyerek kosárlabdázik versenyszerűen, az egyesület 15 csapattal vesz részt a korosztályos bajnokságokban.

Az eseményről hétfőn részletes beszámolót olvashatnak portálunkon, az ott készült képeket pedig a Fotógalériában tekinthetik meg!

-MTI-



Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek