Rákóczi piknik Kőhányáson
Oroszlány egyik legaktívabb civil szervezete, a Rákóczi Szövetség nevében Nagy Csaba elnök köszöntötte a kőhányási Steinau Vendégház udvarán szombaton megrendezett piknik résztvevőit, köztük Lazók Zoltán polgármestert és File Beáta jegyzőt.
A nagyszámú tagsággal és támogató körrel rendelkező közösség programokban igencsak gazdag időszakot tudhat maga mögött. A történelmi múltunkat feltáró előadások mellett kiállításokat rendeztek, nemzetközi vetélkedőt, író-olvasó találkozót szerveztek. Megemlékeztek jeles történelmi emléknapjainkról, s nem utolsó sorban meg kell említeni az idei év egyik legrangosabb eseményét, a XXI. Majki Rákóczi Napot.
Sokrétű tevékenységüket bizonyítja, hogy több partnerszervezet vezetője is képviseltette magát a szabadidős rendezvényen. Az elnök a közeljövő feladatait is ismertette, melyek közül kiemelkedik a szeptember 8-i, Latinovits Zoltánt megidéző rendezvény. Október 6-án a civil szervezet kezdeményezésére felújított aradi vértanúk emlékművénél tartanak megemlékezést, ezt követi a kétnapos Tisza-vidéki kirándulás, majd az érdekesnek ígérkező Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, vadász, író életét végigkísérő prezentáció bemutatása. Hagyományosan, november 4-én az 1956-os forradalom vérbe fojtására kívánnak emlékezni az Ápolási Intézet melletti emlékműnél.
A találkozó kellemes időben, az összetartozás jegyében baráti beszélgetésekkel telt el, aminek hangulatát fokozta az elnökség férfi tagjai által elkészített sertéspörkölt.