55 éves az oroszlányi Judo Klub
Igazi közösség, emlékezik meg 55 éves történetéről a mai kiállításon. Olyan közösségé, amelynek tagjai a sportsikerek mellett, a mindennapokban is nagy családként öregbítették Oroszlány jó hírnevét Európa szerte. Talán maga Takács János testnevelő tanár úr sem gondolta 1961-ben, amikor megalapította az OBSK judo-szakosztályát, hogy milyen sikeres csapat fundamentumát rakta le, amit aztán 2001-től az Oroszlányi Judo Club vitt tovább.
Végh Tibor tanítványai közül számos serdülő- ifjúsági - és junior korú versenyző jutott el a nemzeti válogatottba. A budapesti nagy klubok pedig előszeretettel igazolták az oroszlányi tehetségeket. Nemzetközi kapcsolatok épültek francia, osztrák, cseh, szlovák és erdélyi egyesületekkel, edzőtáborok, kirándulások, ünnepélyes évzárók szerveződtek, miközben kialakult az a szülői közösség is, amelynek tagjai nagyban hozzájárultak az eredményes munkához – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg csütörtök délután Lazók Zoltán polgármester azt a kiállítást a művelődési központban, amely az elmúlt bő fél évszázadnak állít emléket.
A két hétig látogatható tárlaton, amelyen megjelent Nagy György, a Magyar Judo Szövetség főtitkára is, kronológiai sorrendben tekinthetik meg az érdeklődők a több mint öt évtized relikviáit, fotóit, serlegeit és emléktárgyait.