Közélet
2016. szeptember 05.

Főzőverseny a barátok közt sztárjaival

Huszonhat csapat adta le nevezését a vasárnapi főzőversenyre, de nemcsak ennek adott otthont a Bányászati Múzeum, hanem az egész napos rendezvénysorozatnak is, amire mintegy kétezren látogattak ki.

Már reggel nyolc óra körül sor állt a Rákóczi úton, várva a Dotto kisvasutat, ami estig ingázott a helyszínek között, miközben a múzeum udvarán felgyulladtak a lángok az üstök, bográcsok alatt, szerelték a technikát a művelődési központ munkatársai, s ott sürgölődött R. Kárpáti Péter is, a nap házigazdája.

Az egésznapos eseményre számtalan érdekességgel, meglepetéssel készültek a szervezők, de a legnagyobb népszerűségnek a barátok közt sorozat sztárjai örvendtek, akik szinte vég nélkül állták a sarat a szelfizők legnagyobb örömére.

Az állatsimogatótól kezdve a különböző játszóeszközökig, gyermekműsorokig válogathattak a legfiatalabbak, miközben operett összeállítás, magyar nóta, befejezésképpen pedig bányászbál szórakoztatta többek között az idősebb korosztályt, s persze ne feledkezzünk meg 3. alkalommal kiírt főzőversenyről sem, amin a sztárvendégek mellett a plochingeni partnertelepülés küldöttsége is részt vett, s amit végül a mentősök csapata nyert.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!


Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek