A civil szervezet elnökségi tagja, Nagy Roland így emlékezett: „Az itt nyugvó 12 magyar huszárhonvéd minden idők legpusztítóbb háborújában, a II. világháborúban a Majk és környékén zajló harcokban esett el. Hűek maradtak esküjükhöz, nem hátráltak meg, nem dezertáltak. Hősiesen a legdrágábbat, az életüket áldozták a hazájukért. Közülük a legidősebb 40-41 éves, míg a legfiatalabb 17-18 év körüli fiatalember volt. Jutalmuk az elhallgatás, elfeledés és elfeledtetés, a kollektív megbélyegzés lett. Ma szinte semmit nem tudunk rólunk, s a legszomorúbb, hogy a hozzátartozók és leszármazottak sem. Miénk a kötelesség, hogy emléküket méltón őrizzük, és fájó példájukon okuljunk. Erre int bennünket a bölcs latin gondolat is: Mortui vivos docent – a halottak tanítják az élőket.”

Végül a megemlékezők – köztük Németh Gábor alpolgármester – mécseseket gyújtottak a hősi halált halt katonák sírjainál, majd közösen énekelték el nemzeti imánkat, a Himnuszt.