Sport
2016. október 31.

Oroszlános győzelem

Ahogy az várható volt, két kulcsjátékosuk sérülése és az amúgy sem hosszú cserepadjuk miatt, más opciójuk nem lévén, zónázni kezdtek a hazaiak. Ez kétélű fegyver, ha betalál az ellenfél, csúnya vége lehet, ha nem, van esély.

Nem is okoztak meglepetést, az első pillanattól az utolsóig ezt védekezték, így a körülményekhez képest tisztesen helytálltak a bajaiak.

Az OSE zárójelbe tette a mérkőzést, az első és utolsó negyed nyögvenyelősre sikeredett, a két középsőben pár perc kivételével elsöprő volt. Így az összkép alapján magabiztos győzelmet arattak a vendégek, elhozva a minden körülmények között fontos két pontot. A vendéglátók tisztesen küzdöttek sok sérültjük ellenére, minden energiájukat mozgósítva negyven percen keresztül, ez pedig jó alapot szolgáltatott a gyakorlásra az oroszlányiaknak.

Vavra András: „Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk Baján, végig zóna ellen gyakorolhattunk, ami ritka. Kiválóan megmutatta a találkozó, hogyan kell játszani ilyen védekezés ellen, ha kintről nem találunk be, ezért is roppant tanulságos négy negyeden vagyunk túl. Ki kell emelnem a három játékvezetőt is, gyakorlatilag hiba nélkül vezették le a találkozót, végig észrevétlenek maradtak. Egyik csapat sem vitatott egy ítéletet sem, örülök, hogy ilyen is van, hogy ténylegesen csak a kosárlabdáé a főszerep. Ez mindig így kellene hogy működjön, gratulálok nekik a mérkőzéshez!”

  • Bajai Bácska FKE-OSE Lions 59-80 (19-15, 17-23, 11-32, 12-10)
  • Helyszín: Baja (300 néző)
  • Vezette: Varga, Reisz, Nyilas
  • OSE: Kovács 4, Kiss 7/3, Lewis 29/18, Gorzsás 4, Varga 7
  • Csere: Wehner 2, Burai 8, Zrínyi -, Sonyák 15/6 -, Zsíros 4, Keller -
  • Edző: Vavra András
  • Jók: Burai, Lewis, Sonyák

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek