Ránk is vigyáznak
Oroszlány polgárőrsége 1992. óta, immár 25. éve működik eredményesen, csekély, de aktív 27 fős létszámmal. A kiesők helyére sikerült új tagokat beállítani, de jelenleg a húzóerő csak 16-18 fő, akikre rendszeresen számítani lehet – olvasható a közösség beszámolójában, amit legutóbbi ülésén fogadott el a képviselő-testület.
A település biztonsága érdekében a polgárőr egyesület a már eddig is kiváló kapcsolatot tovább erősítette a város Polgármesteri Hivatalával és a Városi Kapitánysággal. Utóbbival rendszeres az egyeztetés a közös és önálló szolgálatokra vonatkozóan. Az akciók során, valamint önálló szolgálataik alkalmával használják a rendszám azonosító készüléket is a lopott, vagy más okból körözött járművek felderítésére. A rendezvények biztosítására és útvonalak zárására a szükséges erőket a polgárőrség biztosítja, szükség esetén a környező egyesületektől kérnek segítséget.
Közreműködtek – többek között - sportrendezvények (kerékpáros és futóversenyek stb.), falunap, szüreti felvonulás, autómentes nap, Majk-i rendezvények pl. Rákóczi nap, stb. őrzésében és biztosításában. Igény szerint részt vesznek a Művelődési Ház rendezvényeinek biztosításain (Koncertek, Mikulásnapi és karácsonyi ünnepségek stb.).
2016. január 01. és szeptember 30. között 2.143 órát voltak szolgálatban, így az egy főre eső szolgálati órák száma: 80 óra. Ez alapján kijelenthető, hogy nincs még egy olyan városi szervezet, melynek tagjai térítés nélkül ennyit dolgoznának a köz érdekében.