Intézmény
2016. November 29.

Vonósok versengtek Oroszlányban

Bartók, Prokofjev, Csajkovszkij, Vivaldi, Schubert műveinek dallamai hangzottak fel – többek között – hétfőn, a nyolcadik alkalommal megrendezett megyei Bordács Béla Hegedű- Brácsa- és Gordonkaversenyen az oroszlányi Bakfark Bálint művészeti iskolában.

Hat intézmény 31 fiatal tehetsége mutatkozott be, akik tudását a zsűri tagjaként Regős Eszter gordonkatanár és Molnárné Svikruha Márta egyetemi docens értékelte.

A megmérettetésen Lazók Zoltán polgármester köszöntötte a jövő művészeit, felhívva a figyelmet arra: hogy rohanó világunkban mind kevesebb idő jut a zene élvezetére. Mindenki rohan a saját lehetőségei után, így egyre kevesebb a zenének szentelhető szabad óra.

- Reményeim szerint a mai nap megmutatja a muzsikálás közösségformáló erejét, bensőséges kapcsolatot teremt a fellépők és a közönség között, ugyanakkor bízom abban, hogy személyes ismeretségek, barátságok is szövődnek, a művészeti iskolák pedagógusainak pedig a verseny jó alkalom a tapasztalatcserére – fogalmazott a polgármester.

A megnyitót követően korcsoportonként léptek színpadra a vendéglátók mellett Tata, Tatabánya, Komárom, Nyergesújfalu, Esztergom vonós reménységei.

A Bakfark Bálint művészeti iskola diákjai egyébként novemberben két másik versenyen is képviselték intézményüket: a Galántán megrendezett Kodály Zoltán nemzetközi hegedűversenyen Rácz Roxána, Csikos Jázmin és Terdik Dorina ezüst minősítést, Matus Dorottya pedig bronz minősítést érdemelt ki. A bábolnai megyei IX. Rézfúvós Fesztiválon Bocskor Martin (kürt) arany minősítést, Böhm Patrik (trombita) ezüst minősítést, Hinterhüttner Nóra (kürt) bronz minősítést vehetett át.

A vonósverseny eredményei

Arany minősítés

I. korcsoport hegedű
  • Pálinkás Dorottya - Egressy Béni Zeneiskola Komárom
II. korcsoport hegedű
  • Csikos Jázmin - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
  • Kovács Mirabella - Menner Bernát AMI Tata
  • Rácz Roxána - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
III. korcsoport hegedű
  • Tomasovszky Pálma - Erkel Ferenc AMI Tatabánya
IV. korcsoport hegedű
  • Ispán Adél - Zsolt Nándor AMI Esztergom
  • Veres Réka - Zsolt Nándor AMI Esztergom

Ezüst minősítés

I. korcsoport hegedű
  • Horn Panka - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
I. korcsoport gordonka
  • Noszka Molli Boglárka - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
II. korcsoport hegedű
  • Matus Dorottya - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
  • Terdik Dorina - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
II. korcsoport gordonka
  • Hajdás–Földi Kolos - Erkel Ferenc AMI Tatabánya
  • Milán Dóra - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
III. korcsoport hegedű
  • Barkó Sára - Egressy Béni AMI Komárom
  • Illés Enikő - Menner Bernát AMI Tata
  • Németh Georgina - Erkel Ferenc Tatabánya
IV. korcsoport hegedű
  • Maradi Adrienn - Zsolt Nándor AMI Esztergom
IV. korcsoport gordonka
  • Gál Anna - Bakfark Bálint AMI Oroszlány

Bronz minősítés

I. korcsoport hegedű
  • Terdik Alexa - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
II. korcsoport hegedű
  • Kiss Anna Mária - Menner Bernát AMI Tata
  • Komeiner Albert - Szabolcsi Bence AMI Nyergesújfalu
  • Szakál Luca - Egressy Béni Zeneiskola Komárom
II. korcsoport gordonka
  • Kriván Júlia - Szabolcsi Bence AMI Nyergesújfalu
  • Orosz Lukács - Egressy Béni Zeneiskola Komárom
IV. korcsoport hegedű
  • Gál Emese - Bakfark Bálint AMI Oroszlány
  • Kállai Enikő - Zsolt Nándor AMI Esztergom

Nívódíjat vehetett át

  • Vida-Kun Dávid - Tatabánya Erkel Ferenc AMI
  • Vida-Kun Gábor - Tatabánya Erkel Ferenc AMI
  • Nagy Anna Mária - Komárom Egressy Béni AMI
  • Hamar Dávid - Tatabánya Erkel Ferenc AMI
  • Hervai D’Elhoungne Klára - Tatabánya Erkel Ferenc AMI

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek