Baleset az első havas napon
Csütörtökre virradóra leesett az első mérhető hó Komárom-Esztergom megye területén. Elsősorban a nyugati részt érintette a reggelre lehullott 1-2 centiméteres hóréteg. Sajnos már az első téliesnek induló napon szükség volt a tűzoltók segítségére.
Reggel hét óra után Dad és Kömlőd között a frissen leesett hó miatt egy útkereszteződésben megcsúszott egy személygépkocsi, és összeütközött a keresztirányból érkező autóbusszal, mely ennek következtében árokba csúszott. Az autóbuszon a gépjárművezetőn kívül három utas tartózkodott, a személygépkocsiban hárman utaztak. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A kiérkező oroszlányi önkormányzati tűzoltók a személygépkocsit áramtalanították, majd a baleset miatt keletkezett forgalmi akadályt segítettek megszüntetni.
Az elmúlt két hónap során több alkalommal hívtuk fel a figyelmet a téli időjárás veszélyeire és az azokra történő felkészülés fontosságára. Úgy gondoljuk ez irányú tevékenységünk, akkor kap leginkább figyelmet, amikor a lakosság testközelből éli át a téli időjárás sajátosságait, de leginkább az útviszonyok változását. Az a célunk, hogy megelőzzük a bajt, ezért a lakosság figyelemének felhívását elsődleges eszköznek tekintjük.
-katasztrófavédelem-