Sport
2016. december 12.

Vörös István emléktorna

Szombat délután az U19-es együttesek összecsapásával vette kezdetét a sportcentrumban a Vörös István kispályás labdarúgó kupa, ami vasárnap az U14-es és U16-os fiatalok megmérettetésével folytatódott.

A Vörös István alapítvány és a roma önkormányzat közös rendezvényére a helyiek mellett Vértessomlóról, Környéről, Bábolnáról és Csákvárról érkeztek focisták, közel 150-en. A második alkalommal megrendezett emléktorna névadója, Vörös István, Tárkány települési képviselőjeként és a megyei roma önkormányzat elnökeként is a hátrányos helyzetű roma diákok és felnőttek helyzetének javításáért, kulturális programok szervezésével a roma kultúra fennmaradásáért fáradozott.

Halálát követően, 2015 tavaszán, az iránta való tisztelet jeléül alapították meg Oroszlányban Szilágyi Sándor roma önkormányzati elnökkel és Schöffer Antallal az élen a Vörös István Sport, Kulturális és Hagyományőrző alapítványt azzal a céllal, hogy a roma és mély szegénységben élő rászorultakat támogassa.

A résztvevőket a vasárnapi megnyitón Lazók Zoltán polgármester is köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta: az önkormányzat, mint eddig, a jövőben is jó szívvel támogatja a hasonló értékes kezdeményezéseket, és örömmel látni, hogy Oroszlány sportolói már abban az új mezben lépnek pályára, amit ebből a támogatásból sikerült megvásárolni.

A városvezető gondolatait követően a vértessomlóiak adták át ajándékaikat a rendezőknek, majd megkezdődött a torna második napja, aminek végén a vendéglátók elégedetten könyvelhették el, hogy minden színű éremből sikerült egyet-egyet begyűjteni. Az U14-esek a képzeletbeli dobogó második, az U16-osok a legtetejére, míg az U19-es együttes a harmadik fokára állhatott.

A legjobb hazai játékosnak Molnár Tibor (U14), Molnár Csaba (U16), Farkas Barnabás (U19) bizonyult, míg Biri Csaba a legjobb kapus címet nyerte el az U16-os korosztályban.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek