Intézmény
2017. január 21.

Kettős ünnep

Volt mit ünnepelni az oroszlányi Malomsori óvodában, ahol a héten táncházzal és zenés programokkal készültek a pénteki ünnepségre.

Lazók Zoltán polgármester, aki a neves alkalomból egy ajándék projektorral érkezett, emlékeztetett az intézmény elmúlt 55 évére, amit 1961. év végén adtak át a város akkori központjában.

- Önkormányzatunk elkötelezett abban, hogy a magas színvonalú tartalmi munkához biztosítsa a megfelelő technikai, környezeti feltételeket, ezért első lépésben 2015-ben megtörtént az emeleti helység tornaszobává alakítása, s ezzel elindult az a folyamat, ami büszkeségünk másik indoka – mondta a városvezető, aki így folytatta: A korszerűsítés során, melynek nagyságát jelzi, hogy csak nyílászáróból mintegy nyolcvanat cseréltek ki a szakemberek, megtörtént az elektromos rendszer megújítása, az új csapadékvíz elvezető rendszer, valamint a terasz kialakítása, több mint 30 millió forintból.

- Az utolsó ütemben tavaly 35 millió forintért elkészült a teljeskörű hőszigetelés, az épület új fémlemez fedést és villámvédelmet kapott, lefedték a teraszt, végül az új ereszcsatorna, illetve az óvoda külső festése tette teljessé a projektet – fogalmazott, és külön is kiemelte az ott dolgozók áldozatos munkáját, amihez további sok sikert kívánt.

Az ünnepi eseményen, amelyen File Beáta jegyző és Németh Gábor alpolgármester mellett megjelent a képviselő-testület több tagja, valamint a társintézmények képviselői is, az apróságok táncos, dalos produkciója szórakoztatta a vendégeket, majd megérkezett az 55. éves gyertyákkal feldíszített torta, amelyet az ünnepséget követően jóízűen fogyasztottak el a Malomsori ovi lakói.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek