Egészség
2017. February 02.

A második vezető halálok megyénkben

A világon 8 millióan halnak meg daganatos betegségben évente, melynek száma becslések szerint 2030-ra 11,5 millióra nőhet. Nemzetközi összehasonlításban hazánk a rosszindulatú daganatok miatti halálok szerint a listavezető országok között szerepel (Forrás: KSH, OECD).

Párizsban a Nemzetközi Rákellenes Unió 2000-ben „Rákellenes világnap”-pá nyilvánította február 4-ét. Céljuk volt a rák ellen folytatott küzdelem eszméjének erősítése, a figyelemfelhívás, mely napjainkban igen aktuális.

Megyénk lakossága körében a kiemelt haláloki főcsoportok közül a daganatos betegségek miatt bekövetkezett halálozás a második vezető halálok. Az elmúlt években a leggyakoribb újonnan diagnosztizált, és bejelentett daganatos betegségek az emésztőrendszeri, a légzőszervi daganatos betegségek. A melanoma és bőr egyéb daganatos megbetegedései harmadik vezető helyre léptek elő az utóbbi években, megelőzve az emlő rosszindulatos betegségeit

A Nemzeti Rákregiszter adatait figyelemmel kisérve elmondható, Magyarországon évente több mint 90 000 új daganatos eset kerül felfedezésre, bejelentésre.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek