Sport
2017. március 06.

Sima parti

Villámrajtot vett az OSE a Pápa otthonában, hamar megadva az alaphangot a mérkőzéshez. Három perc után el is kellett használni a hazaiaknak az első időkérésüket.

Ezután kiegyenlítettebb lett a játék, de a kezdeti különbség megmaradt. Támadásban kissé akadozott a gépezet, de a védekezés nagyrészt stabil volt, ennek köszönhetően is, 12 volt a különbség a szünetre.

A második félidő is hasonló forgatókönyv szerint kezdődött, hamar húsz pontra hizlalva az oroszlányi vezetést. Talán ettől túlzottan is megnyugodtak a vendégek, a hazai időkérés után a vendéglátók rendezték soraikat, gyors kosarakkal visszaállították az első húsz perc különbségét.

Ennél közelebb azonban ezen az estén már nem tudtak jönni, a játék képe alapján reális eredmény született.

Vavra András: – Örülök, hogy ilyen magabiztosan hoztuk a hazai pályán mindig életveszélyes Pápa ellen a meccset. Apróbb simítások kellenek még támadásban, nem mindig a legjobb megoldásokat választottuk, de védekezésben nagyrészt stabilak voltunk, ez mindenképpen bíztató. Nem volt könnyű győzelem, de gratulálok a srácoknak a magabiztos győzelemhez.

Concordia Motax KC Pápa-OSE Lions 61-79 (17-29, 14-14, 16-16, 14-20)
Helyszín: Pápa (250 néző)
Vezette: Tóth K., Sabáli L., Földesi Á.
OSE: Rackley 16/3, Wehner 11, Burai 14/6, Horváth 8, Zsíros 5. Csere: Kovács 12/6, Madár 5/3, Varga 8, Olasz, Joó.
Jók: Rackley, Burai, Varga
Edző: Vavra András


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek