Ünnep
2017. március 16.

A magyarság ismét és újra képes volt felülkerekedni megpróbáltatásain

A közelmúltban teljesen felújított, a ’48-as ligetben álló Kossuth szoborhoz várták szerda délután Oroszlány emlékező polgárait, ahol elsőként Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő Kossuth és Széchenyi szembenállásával emlékeztetett a 169 évvel ezelőtti eseményekre.

Mint az ismert, Kossuth és Széchényi között vita alakul ki: Széchényi bírálta Kossuthot radikális változást hirdető írásaiért. Bár egyetértettek a reformok szükségességében, csak Kossuth megvalósításra vonatkozó elképzelésit bírálta Széchényi, aki félt a forradalomtól.

- Azonban mindkettőjüket a nemzet ügye és a hazaszeretet motiválta. Magyar és nem magyarkodó vita volt kettejük között, és március 15-e nem a szétszakításról, hanem az összetartozásról kell hogy szóljon, mondta a képviselő asszony, aki egy Széchenyi levél idézetével zárta gondolatait: „Barátom, csudákat élünk! Az első felvonás gyönyörűen sikerült! Én teli vagyok a legszebb reményekkel. Az én politikám biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent, és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám 20 év alatt sem bírhatott volna.”

Lazók Zoltán polgármester ünnepi beszédében arra emlékeztetett: 1848 egyik üzenete az, hogy ne féljünk, mert szabadnak lenni annyit jelent, mint nem félni! 1848 azt is üzeni e század magyarjának, hogy szeresse, hogy jobban szeresse a hazáját. A bátorság és a hazaszeretet mellett a forradalom üzenete az is, hogy fogjunk össze, mint a Kossuth zászlai alatt egymás mellett harcoló a magyarok, lengyelek, szlovákok, románok, szerbek és még számtalan nemzet önkéntesei.

- S hogy mi az ami megszívlelendő? Azt gondolom, a szabadságharc egyik tanulsága, hogy több mint ezeréves históriája során a magyarság ismét és újra képes volt felülkerekedni megpróbáltatásain és felküzdötte magát a haladás élvonalába – fogalmazott a városvezető. Az ünnepi gondolatokat követően az önkormányzat vezetői, a civil, politikai és társadalmi élet szervezetei, képviselői koszorúzták meg az emlékművet.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek