– Arany Jánoshoz milyen emlékek kötik?
- Az idén zsűritagként tértem vissza az Arany János Országos Balladamondó Versenyre. Utoljára 1991-ben jártam ott, ahol a legjobb külföldi versenyző díját nyertem el. Második lettem az összesített mezőnyben. De szép volt! A mai napig emlékszem mindegyik balladára, amit mondtam és amit tanultam. Akkor kezdtem el Arany János rajongóvá válni, amikor erre a versenyre készültem. Azóta is az vagyok.

– Jövőre lesz húsz éve annak, hogy megismerhettük a Barátok közt Nóráját. Meddig lehet ezt csinálni?
– Szerintem akár a végtelenségig, attól függ, van-e még lendület, van-e még szándék, van-e még ötlet. Az írók mindent megtesznek, hogy az érdeklődést fenntartsák - ezzel a szakmai odafigyeléssel szerintem sokáig sikeres lesz még a sorozat.

– Mit adott a sorozat?
– Elsősorban biztonságot. Ez a szó jut eszembe először. Nem csak anyagi értelemben, hanem arra, hogy két évtizeden át ugyanahhoz a csapathoz tartozni, ajándék az élettől. Gyerekszínész voltam a Vajdaságban és mindenkinek egyértelmű volt, hogy ez az én pályám. Minden lehetséges babért learattam akkor fiatalon, amit egy gyerek learathat. Műsort vezettem az újvidéki televízióban, minden megmérettetéskor a dobogó felső fokáról jöttem le és az volt a természetes, hogy Varga Izabella színésznő lesz. Egy picit féltem ettől, mert - bármilyen hihetetlenül is hangzik - gyerekekre és családra vágytam. Tizennyolc éves voltam. Határozottan úgy éreztem, hogy nem összeegyeztethető ez az álom.

– És lám, mégis. Hogyan tud súlyozni a magánélet a civil szerep és a színészet között?
– Pszichológusnak készültem. Aztán Magyarországra jöttem egy szál bőrönddel, és kézenfekvőnek tűnt a színészi pálya, mert el kellett tartanom magam. A zalaegerszegi színház stúdiósaként ösztöndíjat és lakást is kaptam, ráadásul az előadásokban pénzért statisztáltunk. Később pedig jött a Barátok közt, ami nekem olyat adott, amit úgy hívnak kiegyensúlyozott és tartalmas hétköznapi élet. Színésznő vagyok, de az előadások nem éjszaka vannak. Öröm, hogy minden este én fektetem le a gyerekeimet, én olvastam nekik az esti mesét. Gyakorlatilag teljes családi életet tudok élni annak ellenére, hogy ez a szakmám.

– A pálya elején könnyebbség vagy nehézség volt, hogy határon túlról érkezett?
– Nagyon sokat hozzátett az egész színészi mivoltomhoz az, hogy honnan jöttem. Bármilyen furcsán hangzik, még a rossz dolgok is. Amikor az ember egy tragédia közepén van, amit nevezzünk háborúnak és az, mint derült égből a villámcsapás jön, egy fordulópont. A túlélésért küzdöttünk. Utólag visszatekintve még ez is átértékelődik. Ez is hozzátartozik a sikereimhez.

– A sorozatban ügyvédnőt alakít. Mennyire áll közel a jogi pályához?
– Egyáltalán nem vonz az ügyvédi pálya. Küszködöm is elég rendesen a jogi hivatalos szövegekkel. Sokkal inkább az érzelmek és az emberi lélek iránt érdeklődöm. Elképzelhetetlen számomra, hogy paragrafusok döntsenek helyettem, az érzelmeim helyett egy adott szituációban.

– Milyen privilégiumok illetnek meg egy alapszereplőt?
– Természetesen mindenkinek van egy kivívott tekintélye, ami nyilván ahhoz is köthető, hogy mennyi időt töltött el ebben a társulatban - de esetemben már több mindenről beszélhetünk. Nagyon jól ismerjük egymást, hibákkal és előnyökkel együtt. Ha ezeken túl még mindig megmarad a tekintély, azt hiszem, az egy nagyon jó jel.

– Ad tanácsot a fiataloknak?
– A fiatalabbakkal foglalkozik egy szakember, akinek az a dolga, hogy bevezesse őket a forgatás rejtelmeibe - így aztán nem szorulnak nagyon a tanácsainkra. Előfordult már, hogy kérdeztek, főként akkor, ha sok közös jelentünk volt együtt. Mindig a legnagyobb barátsággal próbálom őket támogatni. Ez egy munkahely és azt gondolom, hogy végtelenül kell tisztelni a kollégát, akkor is, ha három éves, vagy ha kamasz és akkor is, ha egy kutyus.

– A gyerekek nézik a sorozatot?
– Még én sem. Maximalista vagyok, mindig azt látom, mit lehetett volna másként csinálni. Valahogy a napi programok úgy alakulnak, hogy az esték felértékelődnek. Már nem tévézéssel töltjük az időt, régebben pedig épp egybeesett a sorozat a fürdetéssel és a meseolvasással. Egy cipész sem vinné haza a lábbeliket, hogy még éjszaka nézegesse.

– Egy színésznő folyton megújul. Mit szeretne még elérni?
– Folyamatosan képzem magam, tanulok. Segíteni szeretnék. Coachként (tanácsadó - szerk.) dolgozom felnőttekkel és drámapedagógiát tanítok.