Sport
2017. május 27.

Rendvédelmi Kupa – másodszor

Évtizedek óta rendre találkoznak ősszel a rendvédelmi csapatok szlovákiai testvérvárosunkban, Vágsellyén, s ez adta az ötletet Lóczi Krisztián közbiztonsági referensnek, hogy a teremfoci bajnokság mellett, tavasszal Oroszlányban is kerüljön sor hasonlóra – nálunk szabadtéren, a műfüves pályán.

Öt csapat nevezett a pénteki kispályás bajnokságra. Északi vendégeink mellett a szervező, a polgármesteri hivatal közterület felügyeleti együttese, a helyi rendőrség és tűzoltóság is indított focicsapatot, míg az ipari parki cégeket a Wescast reprezentálta.

A több mint félszáz labdarúgót Lazók Zoltán polgármester mellett köszöntötte Madari Csaba városi rendőrkapitány és Jozef Belicky, Vágsellye polgármestere is, majd megkezdődtek a küzdelmek.

A tavalyi bajnokok, a helyi rendőrök baráti egállal nyitottak szlovák kollégáik ellen, majd a következő meccsen már érezhető volt, hogy nagy formában vannak tűzoltóink, akik simán verték az önkormányzat együttesét.

Érdekes küzdelmeket, kemény, de sportszerű meccseket láthatott a kilátogató közönség, majd a koradélutáni eredményhirdetésen az is kiderült, nem sikerült a duplázás: idén az önkormányzati tűzoltóság vihette el a győztesnek járó kupát. Második lett az önkormányzat, harmadik a Vágsellye, negyedik a rendőrség, ötödik a Wescast.

A banketten Jozef Belicky és Lazók Zoltán értékelte a sporttalálkozót, kifejezve abbéli reményüket, hogy egy év múlva újra találkoznak a 3. Rendvédelmi Kupán.

Az esemény képeit a fotótárban tekintheti meg!


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek