Közélet
2017. május 29.

A hősökre emlékeztek Oroszlányban

A Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete vasárnap délelőtt immár huszadik alkalommal tartotta kegyeleti megemlékezését a város evangélikus templomának falán elhelyezett márványtábláknál.

Nagy Csaba elnök történelmi visszatekintésében úgy fogalmazott: kötelességünk emlékezni a Hősök Napján, mert a háborúk és szabadságharcok során fájdalmas sebek érték a magyar nemzetet, be nem gyógyuló, örök sebek. Az emlékezés közepette fájdalom, döbbenet és kérdések sokasága törhet elő, de hinni kell, hogy a történelem elhozza minden magyar számára az együvé tartozás érzését.

- Egy háború akkor és csakis akkor tekinthető befejezettnek, ha minden hősi halott, illetve katona és polgári áldozata végső nyugalomra lelt. Talán nincs olyan család hazánkban, amely ne vesztett volna apát, fiút, fivért a nemzetet próbáló háborúkban. Magyarország embervesztesége a 20. század első felében kiemelkedően magasnak bizonyult. Méltósággal kell emlékeznünk a hősi halált halt, vagy a háború következtében életüket vesztett magyar katonák emléke előtt, tisztelet és megbecsülés kell, hogy övezze a még közöttünk élőket. A kegyelet ápolása hidat képez a múlt és a jövő, a háború és béke, a gyűlölet és megbékélés között - mondta Nagy Csaba.

Az esemény ünnepi szónokaként Jeszenszky Géza történész arra hívta fel a figyelmet, hogy aki életét és vérét adta a háborúkban azokról kegyelettel kell megemlékezni, s amíg emlékezünk, addig nincsen nagy baj. Tudatosodnia kell mindannyiunkban, amit az elhunytak minden bizonnyal maguk is tudtak: a legnagyobb kincsünk a béke.

- És azokról se feledkezzünk meg, akik nem a csatatéren, hanem otthon álltak helyt. Azokról az asszonyokról, családtagokról beszélek, akik a gyárakban, a földeken dolgoztak tovább, s nevelték az árvákat, míg az életerős férfiak több száz, több ezer kilométerre ontották vérüket a haza nevében – fogalmazott az egykori külügyminiszter.

A megemlékezést követően Farkas Etelka evangélikus lelkész mondott imát az elesettekért, végül a város önkormányzata nevében Lazók Zoltán polgármester és Rajnai Gábor alpolgármester, majd Oroszlány társadalmi szervezeteinek képviselői, a város lakói az emléktábláknál elhelyezték a kegyelet koszorúit, virágait.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek