Közélet
2018. április 04.

Üléseztek a civilek

Civil és nonprofit szervezetek képviselőit invitálták kedden tanácsadással egybekötött információs napra a művelődési központba, ahol a szervező Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete elnökségi tagja, Elekes Lászlóné köszöntötte elsőként a megjelenteket.

A Civileké a Ház programsorozat eseményén tájékoztató hangzott el a Vértes-Gerecse Közösség nyitott LEADER pályázatairól, majd tapasztalat-átadó beszélgetésen osztották meg ötleteiket, javaslataikat a civilek képviselői.

Nem ez volt egyébként a keddi nap egyetlen rendezvénye. A délelőtti műhelybeszélgetések során a közművelődési szakterületről, ifjúságügy jó gyakorlatairól, beszélgettek a résztvevő szakemberek, segítve a területen dolgozók naprakészségét, felkészültségét, illetve egymás közti kapcsolatainak erősítését.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek