A járvány utáni első nyílt képviselő-testületi ülésre került sor csütörtökön délután a polgármesteri hivatal tárgyalójában. Lazók Zoltán polgármester által vezetett grémium 18 napirendet tárgyalt, ezekből kettőt zárt ülés keretében.
A járvány utáni első nyílt képviselő-testületi ülésre került sor csütörtökön délután a polgármesteri hivatal tárgyalójában. Lazók Zoltán polgármester által vezetett grémium 18 napirendet tárgyalt, ezekből kettőt zárt ülés keretében.
A rendkívüli hőség és szárazság miatt 2021. június 24-től életbe lépett az országos tűzgyújtási tilalom.
Az elmúlt hétvégén a Győr-Moson-Sopron megyei Kimle községben rendezték meg az idei ”Eszkimó-indián játékokat”, melyen az Oroszlányi Kajak Sportegyesület is képviseltette magát.
Miután szerdán 5-5 forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára, pénteken egy újabb, ám szerényebb mértékű drágulás következik.
Kapuvári Szent Sebestyén Római Katolikus Plébánia kétnapos, tematikus zarándokutat szervezett "Szerzetesek nyomában az Észak-nyugat Dunántúlon" címmel. Egyik állomásuk a Majki Kamalduli Műemlékegyüttes volt.
A HeMo Színi Stúdió "A játékkészítő" című zenés akciómesére épülő színjátszó tábort szervez 2021. július 5-9. között a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.
Előzetes egyeztetésre került sor kedden délelőtt a "VI. Oroszlány Rallye 2021" elnevezésű sportrendezvény kapcsán.
Szörnyű katasztrófa hírére ébredtek 1983. június 22-én Oroszlány lakói. Harmincheten lelték halálukat a márkushegyi bányaszerencsétlenségben.
Az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár nyári programtervezete minden korosztály számára kínál kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget.
Hétfőn délelőtt az Oroszlányi Rendőrkapitányságon ünnepélyes állományülésre került sor, melyen Lazók Zoltán helyi polgármester mellett Dad, Kecskéd és Szákszend településvezetői is részt vettek.