Támogatják a munkavállalókat és a fiatal vállalkozásokat
A Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat az Irányító Csoporttal egybekötött Foglalkoztatási Fórum ülést tartott hétfőn. A vármegye önkormányzata a kormányhivatallal és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft-vel konzorciumban valósítja meg a foglalkoztatási paktum programot.
Elmarad az áramszünet
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy a településen tervezett áramszünet elmarad a mellékletben szereplő helyszíneken, időpontokban.
Három újabb díjat nyert A piros ruhás lány
A XXIII. Lakitelki Filmszemlére idén 112 alkotás érkezett a Kárpát-medencéből. Forgács József egy nem akármilyen dokumentumfilmmel pályázott a filmfesztiválra, amellyel nem is akármilyen sikereket ért el.
„Élmezőnyben lenni és maradni”
Az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal épületében tartották a Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata és a Nemzeti Művelődési Intézet közös programját.
Munkájuk felbecsülhetetlen értékű
November 12-én, a szociális munka napján ünnepeljük mindazokat, akik az év minden napján szociális szolgálatot teljesítenek. A jeles nap alkalmából városunkban jutalmakat is kiosztottak a dolgozók között.
A további sikeres együttműködés a cél
Komárom-Esztergom vármegyében október 1-jétől huszonegy új polgármester irányít, köztük Takács Károly, Oroszlány város polgármestere. A további sikeres együttműködés kapcsán tartottak találkozót múlt pénteken a Vármegyeházán.
Fókuszban a pályaválasztás
Pályaválasztási és Szakmanapokat tartottak idén is a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. A kétnapos program remek lehetőséget nyújt az általános iskolák végzős és hetedikes tanulói számára, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a középfokú oktatási intézményekkel.
Áramszünet Majkon
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy a településen áramszünet várható a mellékletben szereplő helyszíneken, időpontokban.
Áramszünet Majkon
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy a településen áramszünet várható a mellékletben szereplő helyszíneken, időpontokban.
Oroszlány is csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakája programsorozathoz
Idén is várják az érdeklődőket a Modern Gyárak Éjszakája országos programsorozatra. Oroszlányban a Veolia Water Hungary Kft.-hez látogathatnak el november 8-án.