Többen tettek bejelentést az elmúlt napokban a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányító központjába. A csalók személyesen és telefonon is jelentkeztek a sértetteknél.
Kedden ünnepelte 90. születésnapját Gajdár Istvánné, akit Rajnai Gábor köszöntött lakásán a nevezetes alkalomból. Ilonka néni Mezőhegyesen született 1929. augusztus 13-án, majd Selypen lakott, ahonnan férjével Petőfibányára költöztek. Az azóta már elhunyt Pista bácsi ott kapott állást a bányában.
Évek óta a magyar vállalati elitbe tartozik ipari parkunk zászlóshajója, a BorgWarner Oroszlány Kft, amely tavalyi eredményei alapján több gazdasági mutatóban is előrébb lépett a HVG közelmúltban megjelent összeállítása alapján.
Oroszlány Város Önkormányzata (2840 Oroszlány, Rákóczi F. u. 78. Tel.: 34/361-444.) az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtárral közösen megrendezésre kerülő Bányásznapi rendezvény keretében szabadtéri vendéglátás (étel és ital árusítása) és vásár számára is lehetőséget biztosít.
Életbe lépett az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriasztás. A másodfokú intézkedés ma 0 órától hétfő éjfélig lesz érvényben.
Nekem is van családom, nekem is vannak gyerekeim, szeretném, ha egy élhető városban nőnének fel. Szeretünk itt lakni és szeretjük a városunkat!
Molnár István a Fidesz-KDNP színeiben, Lazók Zoltán öt párt támogatásával indul az oroszlányi önkormányzati választáson.
Tavaly ősszel tartottak lakossági fórumot a városházán a Népek barátsága-Irinyi tengely III. ütemével kapcsolatban, konkrétan a (Április és Havasi M. utcák közötti szakasz) közlekedésfejlesztési beruházásáról.
Ezen a héten egy nappal többet kell dolgozni, viszont cserébe, mivel augusztus 20-a keddre esik, az augusztus 19-e pihenőnap lesz, azaz négynaposra bővül a hosszú hétvége. November elseje pénteken lesz, így háromnapos hosszú hétvégével lehet számolni.