Mindenki továbbtanul
A mai napon eljött a számadás ideje. A bizonyítványban lévő jegyek, értékelések egyértelművé teszik, hogy mit sikerült elérnetek a tanév során. Tudom, hogy többségetek örömet, büszkeséget szerzett szüleinek. Sokat és keményen dolgoztatok, és eljött a jól megérdemelt pihenés ideje.
A tolvajok nem üdülnek!
Megszaporodnak nyáron a zseblopások. Az erre „szakosodott” elkövetők jellemzően a nagy forgalmú, tömegeket vonzó helyeken, tömegközlekedési eszközökön, vasút- és autóbusz állomásokon, piacokon, bazárokban, bevásárló központokban tevékenykednek.
A drogok ellen
A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják meg világszerte. Magyarországon 1997. óta tartják hivatalosan a kábítószer-ellenes napot.
Automatikusan feleződhet a bírság
Eddig több mint 4,9 milliárd forintot hozott az állami költségvetésnek az idén bevezetett feltételes adóbírság-kedvezmény. Az új jogintézmény ugyanis azonnali befizetésre ösztönzi az adózókat.
Vakáció a „Benedekben!
Több mint száz diák kezdte meg nyári szünetét szerda délelőtt a Benedek Elek iskolában, ahol 17 végzős fiatalt végleg elbúcsúztattak az tanévévzáró ünnepségen.
Generációs webhasználat
Közel 2,3 millió fő él az úgynevezett Baby Boom generációból hazánkban (1940-1959. között születettek), akiknek 45,2%-a internetezik rendszeresen – áll a KSH gyorsjelentésében. A csoport 16,8%-a használja hivatalos ügyeinek, 12,6%-a banki ügyeinek intézésére a világhálót, míg 27,9%-a keresi fel a közösségi oldalakat. A zenehallgatás, videónézés 14,9%-nál rendszeres.
Évet zártak a „Józsefben”
Négyszázhetvennyolc diák részére vált „hivatalosan” is véget a tanév hétfőn, a József Attila iskola évzáró ünnepségével, amelyen Lazók Zoltán polgármester köszöntötte a fiatalokat, szüleiket, rokonaikat, ismerőseiket.
Épül az optikai hálózat
A hétvégén megkezdte a tervezett és engedélyezett, az EON oszlopsorán futó optikai hálózat fejlesztését a DIGI Kft. Ezzel párhuzamosan a DOCSIS rendszer kiváltását is elvégzik Oroszlányban.
Legyen kellemes a vakáció!
Elkezdődött a hosszú nyári szünet, amelyet már olyan nagyon vártak a gyerekek. Sokat lehet pihenni, játszani, sportolni, kirándulni, és persze nyaralni, de ahhoz, hogy a szünidő gondtalan és problémamentes legyen, tartsunk szem előtt néhány tanácsot.
Regisztráció az Online Számla rendszerben
A július elsejétől kötelező számlaadat-szolgáltatáshoz regisztrálnia kell mindenkinek, aki belföldi adóalanyok számára legalább 100 ezer forint áfatartalmú számlát állít ki akár számlázó programmal, akár számlatömbben. A NAV Online Számla felületén a mostantól elvégezhető regisztrációhoz ügyfélkapus hozzáférésre van szükség.