Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött a parlament a kormány javaslatára.
Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött a parlament a kormány javaslatára.
2016 novembere és 2017 januárja között a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 401 ezer fő volt, 161 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 67,4%-ra emelkedett, a nők foglalkoztatási mutatója nagyobb mértékben javult – áll a KSH gyorsjelentésében.
Szeretettel meghívjuk következő pályázati fogadóóránkra, melyet Oroszlány Város Önkormányzatával közösen szervezünk. 2017. március 8-án, a Médiacentrumban helyet kapó fogadóórán ingyenes pályázati konzultációt kínálunk fel minden helyi vállalkozás számára.
Tizenöt napirendi pont megvitatása várta kedden a képviselő-testület tagjait.
Húshagyó kedd éjszakáján véget ér a farsangi időszak. Elődeink a szombat estétől húshagyó kedd éjfélig tartó időszakot nevezték „farsang farkának”, a hét hátralévő részének pedig a „csonkahét” nevet adták.
Oroszlány a térség, de inkább az ország legjelentőségteljesebb ipari parkját tudhatja magáénak – monda Bencsik János február 28-án az Interreg INSiGHTS, a Duna Transznacionális Program turisztikai konferenciáján Tatán.
Majdnem kútba esett a tudósító bejutása az Oroszlány Barátainak Köre által rendezett hétfői asszonybálba, ahol előírás volt a maskara viselése – még a férfiaknak is a „gyengébb nem” ruháját kellett felöltenie.
A Kúria jogerős ítélete szerint az oroszlányi képviselő-testület 2015-ben jogszabályellenesen állapította meg a polgármester illetményét, emiatt a város vezetője két év alatt 5,2 millió forint többletjuttatást vehetett fel - közölte ez MTI-vel a Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott.
A gyermekekkel és a gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek találkoztak hétfőn Oroszlányban, hogy megvitassák a tavalyi gyermekvédelmi munkáról készült beszámolót, valamint tájékozódjanak a kapcsolattartás lehetőségeinek bővítéséről.
Oroszlány második éve tagja a Tata és Környéke Turisztikai Egyesületnek, mely a turisztikai és idegenforgalmi fejlesztéseket segíti elő. Az együttműködésnek köszönhetően két darab LED televízió érkezett hétfőn városunkba, melyeket Magyarics Gábor menedzser adott át.